
A kolozsvári Vallásszabadság Házának imaterme
Fotó: Barabás Ákos
Jogi bonyodalmak késleltetik a Magyar Unitárius Egyháznak azt a tervét, hogy Bukarestben egy székházat létesítsen, amelyet gyülekezeti célokra használhat, amelyben vendégszobák is lennének, és amelyben helyet kapna a kolozsvári Vallásszabadság Háza bukaresti fiókja is.
2020. május 14., 19:492020. május 14., 19:49
A bukaresti kormány csütörtöki ülésén fogadott el egy határozatot, amelynek értelmében visszavették a Magyar Unitárius Egyháztól annak a bukaresti belvárosi ingatlannak a használati jogát, amelyet a román állam 2018-ban szintén egy kormányhatározattal adott át neki ingyen 49 évre.
Ez utóbbi határozatnak a hátteréről Gyerő Dávid, az unitárius egyház főjegyzője az MTI-nek elmondta: 2018-ban a Viorica Dăncilă volt szociáldemokrata miniszterelnök vezette kormány fogadta el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közbenjárásával. A határozat értelmében el is kezdték a beruházást, hiszen az unitárius egyháznak több évtizedes terve, hogy Bukarestben is kialakítson egy székhelyet, amely egyben gyülekezeti ház szerepét is betölti, hiszen a román fővárosban élő unitárius hívek jelenleg az evangélikusoknál tartják az istentiszteleteket.
A főjegyző az MTI kérdésére elmondta: Bukarestben elég áttekinthetetlen az ingatlannyilvántartás, ezért nem is célja bűnbakokat keresni, hiszen a romániai kommunista rezsim idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának lezáratlansága számos visszás jogi helyzetet eredményez.
Kifejtette: az egyházat egyelőre nem érte kár, hiszen a kormányhatározatban szerepel, hogy az állam visszafizet csaknem 588 000 lejt, annyit, amennyit az egyház a most visszaadott ingatlan fejlesztésére fordított.
A főjegyző hangsúlyozta, hogy ők maguk kezdeményezték az ingatlan használati jogának visszaadását, ezért örülnek a kormányhatározat elfogadásának, hiszen nekik az az érdekük, hogy az ingatlan, amelyet kijelölnek számukra, ne legyen terhelt sem jogi, sem más vonatkozásban.
A főjegyző reményét fejezte ki, hogy nyáron már új ingatlant jelöl ki a román állam az unitárius egyház számára. Az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti fejlesztés nem szerepel a magyar állam által támogatott beruházások között.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!