
Tamás Sándor: egy jogszabályt nem megtámadni kell, inkább alaposan elő kellene készíteni azt
Fotó: Kocsis B. János
Bár a közigazgatás működése szempontjából a jelenlegi, sürgősségi kormányrendelettel hatályba léptetett közigazgatási törvénykönyv jobb, mint a korábbi változat, ebben a formában sem felel meg a mindennapi elvárásoknak – értékelt hétfői sajtótájékoztatóján a Krónika kérdésére Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke, akit annak kapcsán faggattunk, hogy a múlt héten az ombudsman alkotmányossági óvást emelt a két hónappal ezelőtt hozott sürgősségi kormányrendelet ellen. Renate Weber arra hivatkozott, semmilyen sürgősség nem indokolta, hogy a kormány a rendkívüli helyzetekre kitalált jogalkotási módszerrel avatkozzék be a törvényalkotás folyamatába.
2019. szeptember 02., 18:542019. szeptember 02., 18:54
2019. szeptember 02., 21:072019. szeptember 02., 21:07
Tamás Sándor hangsúlyozta, az új törvénykönyv visszalépést jelent a nyelvhasználati és kisebbségi jogok terén; a közigazgatás szempontjából jobb ugyan, mint a korábbi változat, de még ebben a tekintetben is sokat lehetne javítani rajta.
– fogalmazott a székelyföldi politikus, aki szerint minden nagyobb módosításnak úgy „fut neki” a kormány, hogy nem mérlegeli annak következményeit. Mint mondta:
Az RMDSZ-es tanácselnök ugyanakkor rámutatott, nem annak a híve, hogy egy jogszabályt meg kell támadni, inkább alaposan elő kellene készíteni. „Amikor az ország közigazgatási rendszerére vonatkozó jogszabályt fogad el a kormány, előtte komoly hatástanulmányokat kellene készíteni. Valamit letesznek az asztalra, mert előírja a törvény, de annak a tartalmi része általában nem ér semmit. A jelenlegi közigazgatási törvénykönyvben is vannak olyan részek, amelyeket nem gondoltak végig, hogy mit eredményez a gyakorlatban” – részletezte. Példaként említette, hogy
A rendes tanácsülések pontos napirendjét hét nappal korábban le kell közölni, miközben rendkívüli tanácsülést csak „katasztrófa határát súroló”, valóban rendkívüli esetekben lehet összehívni. „Megítélésem szerint az is rendkívüli helyzet, ha egy európai uniós vagy éppen kormányzati pályázatra a dokumentációt csak határidő előtt három nappal tudunk összeállítani, általában éppen a különböző állami hatóságok késlekedő jóváhagyásai miatt. Lehetőséget kellene biztosítani, hogy ilyen esetben összehívjuk a testületet. Látszik, hogy nem gondolták végig, mit jelent ez a gyakorlatban” – összegezte Tamás Sándor.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!