
Szent László király a székelyderzsi erődtemplom freskóján
Fotó: Barabás Ákos
Tizenkét turisztikai útvonalon több mint 700 romániai műemléket népszerűsít az európai beruházások és projektek minisztériuma által létrehozott Hívogató Románia. Az Országjáró Projekt. A 122 millió eurós beruházás célja, hogy fellendítse a hazai turizmust. Csütörtökön írták alá a Szent László, illetve a fatemplomok és a kolostorok útjának finanszírozási szerződéseit, összesen közel 30 millió euró értékben.
2022. október 20., 16:032022. október 20., 16:03
„Eljött az ideje annak, hogy kellő tisztelettel forduljunk épített örökségünk felé. Szent László királyunkhoz számos templom, apátság, vár kapcsolódik, és ez a gazdag örökség nagyon sok turistát vonzana, ha kellőképpen lenne népszerűsítve. Mi most ezen segítünk.
Adósok vagyunk ezzel a feladattal, és a ma aláírt szerződéseknek köszönhetően elkezdtük törleszteni ezt az adósságot. Azt akarjuk, hogy ország-világ tudjon a mi kivételes értékeinkről, minél több turistát vonzzunk ezekre a helyszínekre, úgy, hogy közben növeljük a helyi közösség bevételeit és újabb munkahelyeket hozunk létre” – idézi Hegedüs Csilla államtitkárt az RMDSZ közleménye.
Az útvonal tartalmaz várakat, illetve olyan templomokat is, melynek falain középkori, Szent Lászlóhoz köthető falfestmények vannak. 10 millió eurót szánnak a szacsvai, a bibarcfalvi és az agyagfalvi templomok felújítására, valamint a Bihari földvár és a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyéhez tartozó Szentjobb-i apátságnak a restaurálására.
A fatemplomok Románia híres és különleges építményei, például a máramarosi fatemplomok közül 93 szerepel a műemlékek listáján, míg 8 a Világörökség részét is képezi. A Hívogató Románia. Az országjáró projekt része a fatemplomok útja is, mely 30 építményt népszerűsít. Szintén a projekt keretében 8-at pedig fel is újítanak Neamț, Iași, Mehedinți, Suceava, Botoșani és Vrancea megyékben, összesen 4.2 millió euróból.
Romániában szintén kivételes értéket képviselnek a Moldvai kolostorok, melyek közül számos a középkorból maradt fent. A kolostorok útja 17 létesítményből áll, melyek közül a Putna és Humor a Világörökség részét képezik. A népszerűsítés mellett 13,52 millió euróból 5 kolostort újítanak fel.
Jövő héten folytatják az útvonalak finanszírozási szerződéseinek aláírását.

Kiépült a 44 erdélyi és magyarországi települést tömörítő, a lovagkirályhoz kapcsolódó kulturális, természeti és építészeti értékeket egyaránt bemutató Szent László-örökség út, amit pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán nyitottak meg.
Minden évben ellátogatok pár napra a Bánságba, ahol Nándorhegy, Stájerlakanina és Oravicabánya környékén autózva újra és újra rácsodálkozom az egykor virágzó ipar hatalmas lenyomataira: gyártelepekre, csarnokokra, kéményekre, iparvágányokra.
A magyar kormánynak kötelessége a határon túli magyarok jogainak képviselete, ami azt is jelenti, hogy ezekből a jogokból nem lehet elvenni – hangsúlyozta Tarr Zoltán Fehéregyházán.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
szóljon hozzá!