Hirdetés

Jelentős fejlesztések Nagykárolyban

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Jelentős városfejlesztési munkálatokba kezd a nagykárolyi önkormányzat tavasztól, mivel az elmúlt hetekben négy pályázatát is jóváhagyta a regionális fejlesztési és turisztikai tárca. Mint arról beszámoltunk, 2009 tavaszán nyújtottak be egy átfogó, hat alpontból álló tervcsomagot, melynek összértéke 34 millió lej.

Babos Krisztina

2011. október 04., 22:272011. október 04., 22:27

Válasz azonban csak a közelmúltban született – a hat közül ugyanis négyet támogatásra érdemesnek ítélt a fejlesztési tárca. Bekő Tamás nagykárolyi városmenedzser szerint már készítik a tenderfüzeteket, és ha nem érkezik óvás a licitek eredményeit illetően, még az idén megköthetik a kivitelezési szerződéseket. Az egyik pályázat a város főutcájának felújításáról szól, a közlekedési lámpától a barokk templomig, melyre 7,6 millió lejt hagytak jóvá. Bekő Tamás szerint az összegből megoldják a térkövezést, szökőkutakat alakítanak ki, valamint zöldövezetet újítanak fel, és kicserélik a világítótesteket. A szociális étkezde felújítására 1,5 millió lejt kapnak, amiből egyrészt korszerűsítik a hajdani vármegyeházához tartozó ingatlant, másrészt pedig modern felszereléseket vásárolnak a konyha számára.

Rendbe teszik a város három nagy lakótelepét is – a Mihai Viteazul I és II-ben, valamint a Republicii negyedben, illetve a Kossuth-kertben játszótereket és zöldövezeteket újítanak fel, valamint bővítenek; erre 3,4 millió lejt nyertek. Ugyancsak a fejlesztési tárca támogatásával alakítják át szociális központtá a volt határőrlaktanyát a város központjában, amire 8,6 millió lejt szánnak. A városmenedzser szerint azt remélik, hogy a másik két pályázatukat is jóváhagyja még az idén a szaktárca. Ezek közül egyik a lakótelepek útjainak aszfaltozását, járdák felújítását, valamint parkolók kialakítását tartalmazza, melyre 3 millió lejt kértek, a másik pedig egy 10 millió lejes projekt, melyből a több, mint százéves színházépületet kívánják felújítani, továbbá ebből finanszíroznák egy multifunkcionális kulturális központ kialakítását.

Bekő Tamás elmondta: nagyon örülnek, hogy a fejlesztési tárca végre jóváhagyta kérelmeiket, mivel a projektek révén igen sok, az önkormányzat anyagi lehetőségeit meghaladó fejlesztési munkálatot tudnak kivitelezni. A városmenedzser úgy vélekedett, a szóban forgó program feltételei igen kedvezőek, mivel mindössze kétszázaléknyi önrészt kell a polgármesteri hivatalnak állnia a költségekből. A projektek gyakorlatba ültetésének határidőit figyelembe véve körülbelül két év alatt sikerül majd kivitelezniük a város arculatát jelentősen feljavító munkálatokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés