
Fotó: Veres Nándor
A végleges tanári állásra pályázók 60,76 százaléka kapott átmenőjegyet az idei vizsgán, az óvások elbírálását követően – tájékoztatott keddi közleményében a tanügyminisztérium.
2020. augusztus 11., 18:052020. augusztus 11., 18:05
Az óvások elbírálása nyomán a sikeresen vizsgázók aránya 2,12 százalékkal emelkedett a korábban jegyzett 58,66-ról. 2019-ben az átmenési arány 48,37, 2018-ban pedig 49,17 százalék volt. Idén 4181 óvást nyújtottak be, és 4028 dolgozat eredeti értékelése módosult az elbírálás nyomán (azaz a vizsgázók 96,34 százalékának munkája):
Az Agerpres hírügynökség szerint 244 vizsgázó ért el 10-es osztályzatot az írásbeli vizsgán (az óvások benyújtása előtt 238), és 14 789-en kaptak 7 és 9,99 közötti jegyet. Az egyetem padjaiból idén kikerülő jelölteknek 60,19 százaléka (az óvások benyújtása előtt 58,38) ért el 7-es vagy annál nagyobb jegyet.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy bár az írásbeli vizsgán 27 002-en jelentek meg, a vizsgáztató tanárok összesen 24 732 dolgozatot javítottak ki és értékeltek, mivel 2145 jelölt visszalépett, 32 vizsgázót kizártak a vizsgáról csalásért vagy csalási kísérlet miatt, 93 dolgozatot pedig érvénytelennek nyilvánítottak. A csalásért vagy csalási kísérlet miatt kizárt vizsgázók nem juthatnak tanári álláshoz a 2020–2021-es tanévben.
A végleges tanári állás megszerzéséhez legalább 7-es jegyre, a helyettes pedagógusi állások elfoglalásához legalább 5-ös jegyre van szükség. Az állásokat augusztus 12-e és 14-e között osztják ki a megyei tanfelügyelőségek. További információk a Titularizare.edu.ro honlapon találhatók, ahol az oktatási tárca kedden közzétette a végleges eredményeket.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!