
Megerősítés Nagyszalontán. A fi atalok rendhagyó körülmények között tettek vallást szent hitükről a gyülekezet előtt a hajdúvárosban is
Fotó: Rostás Szabolcs
Szabadtéren szervezett vagy kihangosított, kivetített szertartások, korlátozott számú résztvevők, nehézkes vendégségszervezések jellemzik a protestáns fiatalok konfirmációját. Az eseményt a járványhelyzet miatt megkésve, de idén is megszervezik változó időpontokban, a gyülekezetek és a családok pedig arra törekednek, hogy a korlátozások ellenére ünnepi körülményeket biztosítsanak a fiatalok vallástételének.
2020. szeptember 10., 15:512020. szeptember 10., 15:51
Járványügyi keretek közé szorítva tesznek idén vallást a hitükről a protestáns fiatalok, az erdélyi településeken augusztustól október végéig szervezik a gyülekezetekben a konfirmációt. A konfirmációi gyülekezet általában a legnépesebb, hiszen nemcsak a helyi egyháztagok vesznek részt az ünnepi istentiszteleten, hanem a konfirmálók családtagjai is, ezért a szervezés próbatételt jelent az egyháznak és a gyerekek szüleinek egyaránt. A lelkészek, a presbitérium tagjai az óvintézkedések betartásával próbálják lebonyolítani a szertartást: ahol lehet, a templomkertekben, szabadtéren szervezik, illetve hangosítást biztosítanak, vagy korlátozzák a résztvevők számát.
Ezért már nemcsak az adott település éttermei jönnek számításba, hanem a környékbeliek is: van, aki lakóhelyétől 30 kilométer távolságra talált helyszínt, hogy az ünnepi ebédre meghívhassa a rokonokat. Sokan a kertes ház udvarán felhúzott sátor alatt, mások a konfirmáció után egy héttel vendégelik meg a vallástevő fiatalokat.
Bár a járványhelyzet alaposan felborította a terveket, az egyház még a nyár elején nyomatékosította, hogy konfirmációk idén is lesznek. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke júniusi körlevelében úgy fogalmazott, az idei esztendő teljesen felborította mind egyéni, mind közösségi életünket.
„A vészhelyzet miatti rendkívüli intézkedések megakadályoztak bennünket abban, hogy a konfirmációra a gyülekezetekben a megszokott időpontban kerüljön sor. A konfirmáció azonban az idén sem maradhat el, és mivel ezentúl – ha másképp nem rendelkeznek – már templomban is tarthatunk istentiszteletet különböző szabályok betartásával, meg kell találnunk az alkalmat arra, hogy ifjaink vallást tegyenek szent hitükről a gyülekezet előtt. A lelkipásztor a presbitériummal és a szülőkkel egyeztetve tűzze ki a konfirmáció időpontját, lehetőleg Újkenyér vagy Reformáció előtt, hogy az ünnepen a konfirmáltak együtt vehessenek úrvacsorát a gyülekezettel” – állt a körlevélben. A királyhágómelléki egyházkerületben már augusztusban is szerveztek konfirmálást a gyülekezetek, ugyanakkor az ünnepi események sora szeptemberben és októberben is folytatódik.
Azt tanácsolták ugyanakkor a gyülekezeteknek, hogy tartsák be a járványügyi óvintézkedéseket, figyeljenek oda erre, nyomatékosítsák a gyülekezetekben, milyen veszélyeket rejt egy át nem gondolt érintkezés. „Bízunk benne, hogy a helyi egyházközségek bölcsen, megfontoltan döntenek az időpontról és a lebonyolítás módjáról. Ez a helyi presbitérium és a gyülekezet felelőssége. A legkülönbözőbb megoldások születtek, helyenként már lezajlott a konfirmáció, máshol ezután szervezik meg. Tartják templomban, templomkertben, kihangosítva” – részletezte a püspök.
Hozzátette, az idei sajátos helyzet, az első alkalommal úrvacsorában részesülő fiatalok nem ihatnak bort szimbolikusan egy pohárból. Arra kérik őket, legyenek tekintettel a körülöttük élőkre, a veszélyeztetett idősebbekre. „Nem vagyunk vírustagadók”, ugyanakkor a fiatalok bíznak benne, hogy ők erősek, kibírják a betegséget, ám lehetnek hordozók, és megfertőzhetik nagyszüleiket.
– fogalmazta meg Kató Béla. Hozzátette, a fiatalok az utóbbi fél évben nem járhattak rendszeresen kátéórára, alkalmakra, ez gyengítette a kohéziót, de meggyőződése, hogy ezt lehet pótolni. Ha a lelkipásztor ügyes, nem engedi el a kezüket, számon tartja és visszahívja őket a közösségbe – mondta reménykedve a püspök.
Kötelék. Ha a lelkipásztor ügyes, nem engedi el a fiatalok kezét a jövőben sem
Fotó: Krall Ottilia
Sepsiszentgyörgyön például megegyeztek az egyházközségek, hogy ne egy időben tartsák a konfirmációt. Így a vártemplomi és a belvárosi egyházközségek szeptember 6-án, a szemerjai szeptember 13-án, a Gyöngyvirág utcai szeptember 20-án tartja a konfirmációt. Mind a négy egyházközségben több tucat fiatal tesz vallást a hitéről és mondja el a konfirmációi fogadalmat, így az a döntés született, hogy minden konfirmáló részéről három személy vehet részt az ünnepi istentiszteleten a templomban. Ahol lehet, a templom udvarára várják a rokonság többi részét, de például a szemerjai templom a temető közepén van, ott nem lehet megoldani, hogy padokat, székeket helyezzenek ki.
Incze Zsolt esperes-lelkipásztor lapunknak elmondta, szerették volna még iskolakezdés előtt megtartani a konfirmációt, hogy ne terheljék túl a fiatalokat, így esett a választás a szeptemberi vasárnapokra. „Megtartjuk a konfirmációt, de keretek közé szorítva, ez már nem olyan, mint eddig. Kiestünk a rendes kerékvágásból, a templomlátogatás, a különböző alkalmak, együttlétek ritkultak, kevesebben vesznek részt rajtuk. Nem fogjuk egymás kezét imádság közben, istentisztelet után gyorsan elbúcsúzunk, mindenki siet haza. A gyerekekkel az elmúlt fél évben nem tudtunk találkozni, utolsó száz méteren tartjuk a gyorstalpalós felkészítőket. Minden konfirmációkor zsúfolásig megteltek a templomok, most azt mondjuk, ne jöjjenek, minden gyermek csak három személyt hívhat be.
– mondta keserűen a lelkipásztor.
A kisebb falusi közösségekben nem okoz ekkora gondot a járványhelyzet, körültekintő szervezéssel szinte zökkenőmentesen lebonyolítható a konfirmálás. A háromszéki Árkoson a református gyülekezet augusztus 30-án öt fiatalt fogadott soraiba, miután vallást tettek hitükről. A kijárási tilalom alatt nem jártak kátéórára, de amint lazítottak a korlátozásokon, már találkozhattak, kirándultak, beszélgettek, énekeket tanultak, gitároztak. Megtehették, hiszen a lelkipásztorral együtt csak hatan voltak.
Az istentisztelet utáni vendégség sem jelentett fejtörést a szülőknek, hiszen a falusi ház udvarán-kertjében elfértek a meghívottak. „Felhúztunk a kertben egy sátrat, hogy akkor se legyen gond, ha elered az eső. Házhoz szállítással rendeltünk meg az ünnepi fogásokat. De így is napokig készültünk” – részletezte az egyik édesanya. Egy másik kislány nagymamája arról számolt be, tyúkot vágtak, húslevest főztek, a házban is elfért a meghívott szűkebb rokonság. Volt, aki rendezvényteremben látta vendégül a népesebb rokonságot. Ők már januárban lefoglalták a helyszínt, akkor arra számítva, hogy pünkösdkor konfirmál a gyerek.
– mutatott rá az árkosi asszony.
Városon már bonyolultabb a helyzet, hiszen hiába osztották el az időpontokat az egyházközségek, így is egy vasárnap legalább ötven családnak kell megfelelő helyszínt találnia az ünnepi ebédre.
Egy másik család tagjai arról számoltak be, még kivárnak, szeptember végén lesz a konfirmációs fogadalomtétel, és mivel szeptemberben az éttermek megnyithatták belső tereiket, abban bíznak, mégiscsak találnak egy alkalmas helyszínt. Ha ez nem sikerül, akkor egy héttel halasztják a találkozást. „A lányunk nemrég töltötte be a 14. életévét, most kapott személyi igazolványt, az életben egyszer konfirmál, mindent megteszünk, hogy számára és a családnak is emlékezetessé tegyük ezt az alkalmat” – mondta egy édesanya.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!