2010. június 21., 08:532010. június 21., 08:53
Almási Vince polgármester szerint valóságos tornádó söpört végig a településen, ehhez fogható ítéletidő még nem volt a térségben. A vihar során a helyi iskola, óvoda, a művelődési ház, illetve az orvosi rendelő épületében is kár keletkezett. Aradon utcákat és számos háztartást árasztott el a víz, mert a csatornahálózat nem tudta befogadni a péntek délutáni vihar során keletkezett hatalmas csapadékmennyiséget.
A ledőlt fák miatt egy Matiz személygépkocsi tönkrement, míg az Arad–Nagyvárad-főúton, Simándnál egy órán keresztül szünetelt a forgalom az úttestre dőlt fák miatt. Kürtősön a tűzoltóknak egy villámcsapás hatására keletkezett tüzet kellett eloltaniuk. Szászmedgyesen fákat döntött ki az erős szél, az egyórás ítéletidő során a városi park mintegy 20 fája tört ketté. A térségben a csapadékmennyiség a négyzetméterenkénti 30 litert is meghaladta. A csatornarendszer nem tudta elnyelni a vízmennyiséget, ezért több utcát elöntött az ár.
A meteorológusok a következő napokra is záporokat, zivatarokat jeleznek az ország nagy részében, a hőmérséklet azonban 30 Celsius-fok körül alakul. A hidrológusok ma 16 óráig sárga szintű árvízkészültséget rendeltek el.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.