
Szebb is lehet. A foltosodás természetes folyamat része, egy nap alatt kijavítható
Fotó: Jakab Mónika
Eltűnhetnek végre a foltok a kolozsvári Mátyás-szoborcsoportról, ugyanis többéves kihagyás után idén nyáron ismét leviaszozzák az emlékművet. A karbantartási munkálatokat hamarosan elvégezhetik.
2020. június 17., 07:272020. június 17., 07:27
Már a következő hetekben leviaszozhatják a kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot, a régóta várt beavatkozáshoz csupán a kolozsvári polgármesteri hivatal felkérésére van szükség – erősítette meg a Krónikának Kolozsi Tibor szobrászművész. A Fadrusz János emblematikus alkotását pár évvel ezelőtt restauráló szakember szerint már megvan a szakhatósági engedély, csupán az időpont nincs leszögezve, várják a polgármesteri hivatal felkérését, melyen napra pontosan szerepel majd a dátum.
A restaurátor szerint a mostani esős időszakban nem is lehetne végrehajtani a beavatkozást, ehhez ugyanis szép idő kell. „Jó időt szeretnénk, úgy lenne rendjén, hogy a viasz meg tudjon száradni” – magyarázta Kolozsi Tibor.
„Ahol a viasz lekopott, az meglátszik, azon a helyen más színe lett a felületnek. Így enyhén foltos az egész” – mutatott rá a szakértő.
A szakember korábban úgy nyilatkozott, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal illetékeseinek a restaurálást követő karbantartási útmutató alapján kellett volna eljárniuk, azaz évente viaszozni kellett volna a szobrot. A városháza illetékesei többéves mellőzés után végül tavaly júliusban kértek erre engedélyt a bukaresti szakhatóságtól, de a fővárosi intézmény a viaszozáshoz is tízezer lejbe kerülő, bonyolult dokumentációt kért, mintha teljes körű felújításról lenne szó.
„Mi a helyi műemlékvédő bizottság jóváhagyását akartuk kikérni, de elküldtek Bukarestbe. Bukarestben nem hagyták jóvá, pedig ez csak egy karbantartás, nem felújítás, a felújítás megtörtént” – utalt a 2010-ben elvégzett restaurálási munkálatokra Kolozsi Tibor, aki szerint nem lett volna indokolt a fővárosi szakhatósághoz fordulni. Utólag ugyanis mégis a területi műemlékvédelmi bizottság hagyta jóvá a beavatkozást, ennek alapján fognak hozzá a szép idő esetén egyetlen nap alatt elvégezhető munkálathoz.
A Mátyás-szoborcsoporton megjelent foltokra már pár hónappal a restaurálás után felhívták a figyelmet a kolozsváriak, akik írásos panaszt is továbbítottak az ügyben a polgármesteri hivatalhoz. Kolozsi Tibor lapunknak akkor úgy nyilatkozott, hogy a foltosodás természetes folyamat része, a foltokat ugyanis az okozza, hogy a nyári hőség és a savas esők hatására lekopott a műalkotásról a restaurálás után felvitt viaszréteg.
Rámutatott, ez elkerülhetetlen folyamat, hiszen a főtéri emlékmű déli fekvésű, nagy körülötte a gépkocsiforgalom, így a bronzalakok a nyári hőségben 50–60 Celsius-fokra is felmelegszenek.
Mivel a frissen restaurált műalkotás akkor még a jótállási időszakon belül volt, a viaszozást végül a felújítást végző Concefa cég és a fémrestaurátor szakemberek végezték el, 2012 óta azonban nem került sor hasonló beavatkozásra. Holott a restaurálás befejezésekor a szakemberek karbantartási útmutatót és javaslatot is összeállítottak a helyhatóság számára, melyben évente elvégzendő feladatként a viaszozás is szerepelt.
A szobor restaurálására vonatkozó szerződést 2009. július 22-én írták alá, a fővállalkozó Concefa cég és a munkálatokat irányító Kolozsi Tibor szobrászművész-restaurátor 2010 végén adta át a felújított műalkotást, a helyreállított szoborcsoport avatási ünnepségét 2011. április 2-án tartották.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!