2011. augusztus 24., 22:132011. augusztus 24., 22:13
Hargita megyében jól működik a tej-kifli program, hiszen a helyi önkormányzatok, polgármesterek immár harmadik éve gondoskodnak arról, hogy a közbeszerzési eljárást időben lefolytassák. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a Krónikának elmondta, az országban elsőként Hargita megyében decentralizálták a tej-kifli programot, két okból kifolyólag. „Rengeteg panasz volt az országos liciten nagyon nyomott áron kiszerződött szolgáltatás miatt, hiszen bár mennyiségben, grammban megvolt a tej és a kifli, a gyerekek számára rengeteg alkalommal az íze miatt fogyaszthatatlan volt” – indokolta lépésüket a közgyűlés elnöke. A program decentralizálásának második fontos szempontja a helyi termelők segítése volt, hiszen az elmúlt három évben egy-egy településen például megerősödtek a kisebb pékségek. „Vannak olyan helyek az országban, ahol a távolabbi településekre hetente egyszer szállítanak tejet és kiflit – mi lehet abban a termékben, ha eláll egy hétig? Valószínűleg tele van olyan anyagokkal, tartósítószerekkel, amik nem jók a gyerekek számára, ellentétben az itteni tejjel, kiflivel” – ecsetelte a Hargita megyei módszer előnyeit az elnök. Borboly úgy véli, a polgármesterek mára megértették, miért fontos, hogy helyben történjen a közbeszerzés, és helyben termelt tejet és kiflit fogyaszszanak a gyerekek.
A Brassó Megyei Tanács a napokban 10,7 millió lejt utalt ki a program lebonyolítására – közölte Ion Ochi, a megyei közgyűlés alelnöke. A versenytárgyalások kiírása már a helyi önkormányzatokra hárul, csak azokon a településeken lehet direkt szerződést kötni, ahol a programra fordított összeg nem éri el a 15 ezer eurót. Az előző tanévben Brassó megyében procedurális okok miatt csak szeptembertől decemberig kaptak tejet és kiflit az általános iskolások.
A Kolozs megyei önkormányzat ugyanakkor szeptember elején, közvetlenül az iskolakezdés előtt köt szerződést a tej-kifli program beszállítóival – tudtuk meg Fekete Emőkétől, a megyei tanács alelnökétől. Tavaly a közbeszerzési eljárást követően három évre kötöttek keretszerződést a nyertes vállalatokkal, amelyet évente megújítanak.
Kovászna megyében már kiírták a versenytárgyalást a tej-kifli program lebonyolítására, ám a háromszéki önkormányzat csak a tej beszerzésére írt ki licitet. A kiflire a polgármesteri hivatalok önállóan szervezik meg a versenytárgyalást, magyarázta lapunknak Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke. Ezzel a döntéssel azt szerették volna elérni, hogy a helyi kistermelők is hozzáférjenek a tej-kifli program lebonyolításához. Az önkormányzat alelnöke kifejtette, a program tartós tej biztosítását írja elő, ezért csak kilenc helyi önkormányzat vállalta, hogy a tejre önállóan ír ki licitet. A többiek esetében a tejet beszállító cégek kiválasztására a megyei tanács már kiírta az elektronikus licitet. Ha nem lesz fellebbezés, akkor a gyerekek az iskolakezdéskor már megkaphatják az ingyentízórait. Különben az elmúlt években Kovászna megyében éppen a fellebbezések miatt hónapokat késett a kiszállítás. A háromszéki önkormányzat már tavalyelőtt felajánlotta, hogy átadja ezt a programot a polgármesteri hivataloknak, azonban a polgármesterek akkor nem vállalták. Most azonban, hogy a települések átvették a program egy részét, a kisebb pénzösszegre nem kell közbeszerzéssel kiválasztani a beszállítót, és a fellebbezés esélye is kisebb.
Nem mindenhol állnak azonban ilyen jól. Nagyváradon például lehetséges, hogy néhány hetet késik a tej-kifli program, miután a megyei és a városi önkormányzatok között „elveszett” a szolgáltatás itteni megszervezése. A megyei tanács még tavasszal, a költségvetés elfogadásakor értesítette a helyi önkormányzatokat, hogy a lebonyolítást a helyi hatóságokra ruházzák, és ezt a legtöbb helyen el is fogadták, kivéve Nagyváradot – tájékoztatta lapunkat Szabó Ödön RMDSZ-es megyei tanácsos, aki szerint a váradi testület legnagyobb hibája, hogy csak a júliusi tanácsülésen hárította el a felelősséget. A megyeszékhelyen ugyanis a program értéke meghaladja a 15 ezer eurót, ezért csak teljes közbeszerzési eljárás után lehet odaítélni, ami sok időbe telik. Szabó szerint egyébként a váradiak nem értették meg, hogy a megyei önkormányzat az utófinanszírozásos alapon működő programhoz szükséges anyagi keretet is biztosította volna. Ilie Bolojan nagyváradi polgármester azonban lapunknak azt mondta, azért dobták vissza a felelősséget, mert a megyei tanács 9 éve szervezi a programot, és megvan hozzá az apparátusa. A liberális elöljáró véleménye szerint egyébként a tej-kifli-alma program populista fogás, ami helyett inkább a rászoruló gyerekek szüleinek kellene pénzt adni.
A szatmárnémeti általános iskolás diákok legjobb esetben is csak október közepétől kaphatják idén a tejtermékből és pékáruból álló uzsonnát. Várna Levente, a szatmárnémeti polgármester tanácsosa érdeklődésünkre elmondta: a késés oka egyrészt az, hogy csak augusztusban jelent meg az idei tej-kifli programmal kapcsolatos közbeszerzésre vonatkozó eljárási útmutató. Mivel Szatmárnémeti esetében az uzsonnára kapott pénz meghaladja azt az összeget, melyen alul nem kell közbeszerzési eljárást hirdetni, nyilvános licitet kell szervezniük. A pályázatok beérkezési határideje október 6. Ha érkezik óvás – ahogy a tavaly is –, még tovább tolódhat a tej- és a kifliosztás időpontja. A gyerekeknek első ízben tavaly juttatott napi egy alma sorsa még ennél is bizonytalanabb, hisz ezzel kapcsolatosan egyelőre semmit nem közölt a kormány. A tanácsos úgy véli, nem kizárt, hogy idén elmarad az almaosztás, vagy valami egyebet kapnak majd helyette a gyerekek.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.