Hirdetés

Ipari parkban hoznának létre krematóriumot

Csütörtökön délután fél öttől a vidrátszegi ipari parkban szerveznek közvitát a krematórium létrehozásának tervéről, lehetőséget adva a környéken lakóknak, érdeklődőknek, illetve a parkban tevékenykedő cégek képviselőinek, hogy elmondják észrevételeiket. 

Simon Virág

2016. október 06., 13:512016. október 06., 13:51

A debreceni AKSD cég helyi leányvállalata immár harmadik helyszínen próbálja létrehozni a hamvasztót. Mint arról beszámoltunk, az orvosi hulladékok megsemmisítésével is foglalkozó AKSD cég hamvasztót szeretett volna létesíteni először Kerelőszentpálra, majd Agárdra. Mindkét településen a törvényes előírásoknak megfelelően, a környezetvédelmi és egészségügyi előírásokat betartó tervet készítettek, azonban a helyiek erős ellenállásába ütköztek. Két évvel ezelőtt, 2014-ben Agárdon az emberek többek között azt kifogásolták, hogy az elhunytakat szállító kocsik a házaik előtt fognak elhaladni, s a hamvasztó füstölni fog.

A cég immár harmadik alkalommal terveztette újra a krematóriumot, amelynek új helyszínt is választottak, a közigazgatásilag Nyárádtőhöz tartozó, de Kerelőszentpálhoz is közel fekvő Maros megyei ipari parkot. Simon István szentpáli polgármester szerint ezúttal a helyieket egyáltalán nem érinti sem közvetlen, sem közvetett módon a krematórium létrehozása, hiszen több mint négy kilométerre lesz majd a lakóházaktól. „Nem lakott területen, hanem ipari zónában lesz, s tudtommal minden engedélyük megvan, így valószínűleg most nem lesz ellenvetése senkinek. A mai közvitán elsősorban az ipari park területén működő cégek kell véleményt nyilvánítsanak” – fogalmazott a polgármester, aki részt kíván venni a közmeghallgatáson.

Nagy István, az ipari park igazgatója elmondta, hogy a debreceni cég a terület szélső részén, a többi létesítménytől a legtávolabb eső parcellát választotta ki, s azt szeretné megvásárolni, hogy felépítse a hamvasztót. Az előszerződést megkötötték, amennyiben a cég megszervezi a szükséges engedélyeket, és eleget tesz minden feltételnek, megvásárolhatja a területet. „Az ipari parkban működő többi céget értesítették tervükről, bemutatták a projektet, s úgy tűnik, semmi ellenvetés nem lesz. A létesítmény által nyolc új munkahely létesül” – mondta Nagy István.

A debreceni AKSD Városgazdálkodási Kft. helyi vállalatának vezetője, Pál Csaba szerint régi projektjük a krematórium létrehozása, melyre véleményük szerint a térségnek is szüksége van. „Bár Romániában egyelőre nincs hagyománya a hamvasztásnak, a nemzetközi trendet figyelembe véve szükség van és főleg lesz ilyen szolgáltatásra. Készült kalkuláció és ennek alapján szeretnénk megvalósítani a befektetést” – mondta az illetékes. Jelenleg Romániában Bukarestben, Nagyváradon és Tordán van krematórium.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés