
Csütörtökön délután fél öttől a vidrátszegi ipari parkban szerveznek közvitát a krematórium létrehozásának tervéről, lehetőséget adva a környéken lakóknak, érdeklődőknek, illetve a parkban tevékenykedő cégek képviselőinek, hogy elmondják észrevételeiket.
2016. október 06., 13:512016. október 06., 13:51
A debreceni AKSD cég helyi leányvállalata immár harmadik helyszínen próbálja létrehozni a hamvasztót. Mint arról beszámoltunk, az orvosi hulladékok megsemmisítésével is foglalkozó AKSD cég hamvasztót szeretett volna létesíteni először Kerelőszentpálra, majd Agárdra. Mindkét településen a törvényes előírásoknak megfelelően, a környezetvédelmi és egészségügyi előírásokat betartó tervet készítettek, azonban a helyiek erős ellenállásába ütköztek. Két évvel ezelőtt, 2014-ben Agárdon az emberek többek között azt kifogásolták, hogy az elhunytakat szállító kocsik a házaik előtt fognak elhaladni, s a hamvasztó füstölni fog.
A cég immár harmadik alkalommal terveztette újra a krematóriumot, amelynek új helyszínt is választottak, a közigazgatásilag Nyárádtőhöz tartozó, de Kerelőszentpálhoz is közel fekvő Maros megyei ipari parkot. Simon István szentpáli polgármester szerint ezúttal a helyieket egyáltalán nem érinti sem közvetlen, sem közvetett módon a krematórium létrehozása, hiszen több mint négy kilométerre lesz majd a lakóházaktól. „Nem lakott területen, hanem ipari zónában lesz, s tudtommal minden engedélyük megvan, így valószínűleg most nem lesz ellenvetése senkinek. A mai közvitán elsősorban az ipari park területén működő cégek kell véleményt nyilvánítsanak” – fogalmazott a polgármester, aki részt kíván venni a közmeghallgatáson.
Nagy István, az ipari park igazgatója elmondta, hogy a debreceni cég a terület szélső részén, a többi létesítménytől a legtávolabb eső parcellát választotta ki, s azt szeretné megvásárolni, hogy felépítse a hamvasztót. Az előszerződést megkötötték, amennyiben a cég megszervezi a szükséges engedélyeket, és eleget tesz minden feltételnek, megvásárolhatja a területet. „Az ipari parkban működő többi céget értesítették tervükről, bemutatták a projektet, s úgy tűnik, semmi ellenvetés nem lesz. A létesítmény által nyolc új munkahely létesül” – mondta Nagy István.
A debreceni AKSD Városgazdálkodási Kft. helyi vállalatának vezetője, Pál Csaba szerint régi projektjük a krematórium létrehozása, melyre véleményük szerint a térségnek is szüksége van. „Bár Romániában egyelőre nincs hagyománya a hamvasztásnak, a nemzetközi trendet figyelembe véve szükség van és főleg lesz ilyen szolgáltatásra. Készült kalkuláció és ennek alapján szeretnénk megvalósítani a befektetést” – mondta az illetékes. Jelenleg Romániában Bukarestben, Nagyváradon és Tordán van krematórium.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
szóljon hozzá!