
Fotó: Facebook/ Kolozsvári Magyar Napok
Interaktív, igaz-hamis jellegű városnézésre és történethallgatásra hívta a Korzó Egyesület az édeklődőket a Kolozsvári Magyar Napok keretében, ahol a résztvevők kedvükre szemelgettek a valós tényeken alapuló történetek és a városi legendák között.
2021. augusztus 20., 18:582021. augusztus 20., 18:58
2021. augusztus 22., 14:272021. augusztus 22., 14:27
Szerdán a Kolozsvári Magyar Napok keretében a város történetében érdekeltek felkerekedhettek, hogy középkori történetekkel tűzdelt, interaktív sétán vegyenek részt a Korzó Egyesület által szervezett eseményen. A Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya által vezetett városnézésen a résztvevőknek dönteniük kellett a történetek igazságértékét illetően, hiszen az adott korból nem csak történelmi tények, rengeteg városi legenda is fennmaradt.
A 700 éves a város: Igaz-hamis történetek a középkori Kolozsvárról című, délutáni sétán egész népes csapat gyűlt össze, hogy szemelgessen a valós és fantáziaelemekkel megtűzdelt történetek közül.
A bevezető történet – mely a történelem mai állása szerint helytálló – a Karolina téren található ferences templom előtt hangzott el, ahol a séta kezdetét vette. A várossal kapcsolatos tudástár azonban folyamatosan bővül, hiszen jelenleg több ponton is ásatások zajlanak, amelynek leleteiből minden bizonnyal újabb részletekre derül majd fény.
Megtudhattuk viszont, hogy várossá duzzadása előtt, Kolozsvár egy lényegesen kisebb település volt, melyről az 1200-as években született az első írásos említés.
A jelenlegi városközpont szinte lakatlan területnek számított. A tatárjárás idején a település meg is szűnt, hiszen az emberek többsége vagy meghalt, vagy elmenekült. Az újratelepítés V. István korára tehető, aki magyar és német ajkú telepesekkel élesztette újra a térséget. Városi rangot is ezután szerzett, amely az itt élő csoportoknak biztosított városi kiváltságokat jelentett, illetve a jogosultságot, hogy a város területét kőfallal vegyék körbe. Ez visszaköszön a város történelmi címerében is.
Az első helyszínen, a ferences kolostor előtt elhangzott történetek Mátyás királlyal, valamint a kolostorban zajló oktatással kapcsolatosak voltak. Az első történetet, mely szerint Mátyás király Kolozsváron kezdte tanulmányait és itt ismerkedett a reneszánsszal, a résztvevők túlnyomó részt – helyesen – valószerűtlennek találták, a református és unitárius diákok közti áthallgatásból származó konfliktus és az ezt követő befalazás története, bármennyire is hihetetlen, igaz volt.
Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Napok
A második helyszínen, a tömlöctorony helyén az ott működő börtön rendszerével ismerkedhettek a látogatók, megtudva, hogy a középkorban a kolozsvári örökösök közül csak azokat zárták be, akik súlyos vétséget követtek el.
Rengő Anna örömlány és Íjgyártó István ügyész pikáns története is igaznak bizonyult, amelyben a bűneiért elítélt Anna furfangos megleckéztetéssel védte ki az őt ért vádakat.
A harmadik helyszínen, a Szent Mihály templomnál a sétavezetők a kolozsvári élet különböző, a korra jellemző, akár furcsának is ható aspektusait mutatták be. Beszéltek a templomtorony jelentőségéről, amely amellett, hogy a hogy az idő múlását jelző harang helye volt, a város fontosságát is kihangsúlyozta.
Megtudhattuk, hogy a gyerekekhez teljesen másképp viszonyultak, mint manapság, volt, aki csak azért hagyta el gyermekét, hogy teljes életével Istent szolgálhassa és ez egyáltalán nem számított meglepőnek az adott korban. Akkoriban a gyermekekre dajkák vigyáztak, egyszerre többre, így a bánásmód nem volt mindig a legkíméletesebb.
További helyszínek a régi városháza, a Deák Ferenc utca, illetve a Szabók tornya voltak, ahol szintén két-két történet kapcsán dönthettek a résztvevők az igazságértéket illetően. A régi városházánál a középkori város vezetéséről, a Deák Ferenc utcában a piacokról, illetve a szászok és a magyarok együttéléséről esett pár szó, a Szabók bástyájánál pedig az első és a második várfalról, a tornyok építéséről és lebontásáról, valamint arról a folyamatról meséltek történeteket, hogy hogyan is élte túl a torony a modernizációs folyamatot.
A városismeret és a logikus gondolkodás terén a résztvevők jól vizsgáztak, és annak ellenére, hogy sokáig fej-fej mellett haladtak a vezetőkkel, nyolc pontot szerezve „elsöprő győzelmet” arattak a séta során.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!