Hirdetés

Inog Nagy István széke

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

„Nagy István jegyző hivatalából való felfüggesztését javasoljuk mindaddig, amíg ügyében az illetékes kivizsgáló és bűnüldöző szervek végleges döntést hoznak” – olvasható abban a levélben, amelyet Tudor Mohora, a képviselőház korrupciót és hivatali visszaéléseket kivizsgáló bizottságának elnöke címzett Pap Józsefnek, Gyergyószentmiklós polgármesterének.

Krónika

Krónika

2008. március 19., 00:002008. március 19., 00:00

 A bizottság kivizsgáló csoportja január végén szállt ki Hargita megyébe, hogy a helyszínen tájékozódjék a Becsek-Garda Dezsõ gyergyószentmiklósi parlamenti képviselõ által jelzett erdõ- és föld-visszaszolgáltatási visszásságok ügyében. A február végén keltezett hivatalos jelentésében megállapította, Nagy István törvényszegései bûnügyi jellegûek. Ügyét átadták a nyomozó hatóságoknak.
E törvényszegések között elsõsorban azt említette meg a testület, hogy a jegyzõ a hatályos törvények áthágásával „rendkívül gyanús körülmények között” vált 2001-ben egy 4445 négyzetméteres gyergyószentmiklósi beltelek, 2003-ban pedig egy 1153 négyzetméteres kültelek tulajdonosává. A bizottság az iratok áttanulmányozása alapján megállapította, Nagy István jegyzõ (képünkön) a helyi földosztó bizottság megkerülésével visszaszolgáltatás címen tett szert e két parcellára úgy, hogy még csak visszaszolgáltatási kérvényt sem nyújtott be, és jogosultságát sem igazolta. E telekszerzést a Romfeld Mária Magdolna alprefektus alárendeltségében mûködõ megyei visszaszolgáltató bizottság tette számára lehetõvé, mely anélkül hozott döntést, hogy ezt a gyergyószentmiklósi helyi visszaszolgáltató bizottság javasolta volna.
„A földosztó bizottságokba tiszta emberek kellenek. Olyanok, akik hivatásuknak érzik a lakosság szolgálatát” – hangoztatta Becsek-Garda Dezsõ azon a sajtótájékoztatón, amelyiken nyilvánosságra hozta a bizottsági jelentést. Az erdõlopások elleni küzdelmérõl ismertté vált képviselõ azonban nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Garda egyébként a kezdeményezésére készült bizottsági jelentéssel egykori képviselõtársának üzent hadat. Az 1996–2000-es parlamenti ciklusban ugyanis Nagy István jelenlegi jegyzõvel együtt képviselték a gyergyóiakat a törvényhozásban.
A parlamenti bizottság jelentésére a jegyzõvel régóta rossz viszonyban álló polgármester is lecsapott. Hétfõn keltezett közleményében a bizottság által feltárt egyéb ügyek felelõsségét is a városházi jegyzõ vállára tette. „Az igazi események sikeres leírása talán egy Oscar-díj-nyertes film is tudna lenni” – írja gunyoros hangnemû közleményében a polgármester, aki szerint jó néhány tranzakció megfilmesítéséhez a forgatókönyvet Nagy Istvántól kell kérni.
A polgármester egyébként tanácsülésen is ismertette a parlamenti bizottság jelentését, amelyen Tinka Kálmán önkormányzati képviselõvel keveredett szóváltásba. Tinka megalapozatlannak vélte a jelentés állításait. Közölte, be is perelte már Becsek-Garda Dezsõt. „Elképesztõ, hogy egyesek sárba tiporják mások jogait, és ártatlan emberek jutnak kórházba miattuk” – hangoztatta Nagy István jegyzõre utalva. A gyergyószentmiklósi jegyzõt ugyanis trombózis következtében fellépõ koszorúérgörccsel utalták be a csíkszeredai kórház belgyógyászati osztályára. Gyergyószentmiklóson sokan azt vélték tudni, a jegyzõ voltaképpen a bûnügyi vizsgálatok elõl menekült az egészségügyi vizsgálatokba.
Pap József polgármester lapunknak kifejtette, tanácskozik még a felfüggesztési javaslatról a prefektussal, de amíg Nagy István kórházban fekszik, nem függesztheti fel hivatalából. Azt is hozzátette, nem találja vétkesnek a jegyzõt „éppenséggel minden egyes ügyben”, amit felrónak neki.
Nagy Istvánt egyébként hétfõn már kiengedték a kórházból, de betegszabadsága e hónap 26-áig tart. „Dehogy bujkáltam. Én várom a leginkább, hogy végre törvénytudó emberek vizsgálják ki az ügyet, hogy tisztázhassam az ellenem felhozott vádakat” – jelentette ki a Krónika kérdésére. Hozzátette, ezúton is jelzi, bármikor készen áll arra, hogy megválaszolja a bûnüldözõ szervek kérdéseit. Úgy vélte, a vele kapcsolatos vádak abból fakadnak, hogy a bizottság õt örökösként vette számba, holott õ 1995-ben, illetve 1998-ban vásárolta az említett telkeket. Ekkor azonban az örökösök még nem kapták meg a földtulajdonjegyet, tulajdonukat csak ideiglenes tulajdonigazolással bizonyították. „Csak Gyergyószentmiklóson 365 ilyen telekvásárlási eset van. Ha az én esetem törvénytelen, akkor a többi is az” – jelentette ki Nagy István. Hozzátette, meggyõzõdése szerint valamennyi telekvásár törvényesen köttetett. Ennek ellenére megjegyezte, számít arra, hogy felfüggesztik állásából.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés