2010. július 14., 14:122010. július 14., 14:12
„Egy idő után már nem érted és másoknak sem tudod megmagyarázni ezeket. Egy csomó rendelkezés teljesen ellentmond a korábbi jogszabályokkal. Teljes a fejetlenség és ezt nem lehet a válság számlájára írni” - mondta Ilyés.
A polgármester úgy látja: a kormány több területen is decentralizációba kezdett, amikor ezek alkalmazásába fogtak kezdődött a gazdasági válság, így hozzáadódtak a megszorító intézkedések is.
Ilyés következetlenséggel vádolja Sebastian Vlădescu pénzügyminisztert például az oktatási intézmények finanszírozása kapcsán, Vasile Blaga belügyi tárcavezetőről pedig azt állítja, hogy ismeri, de figyelmen kívül hagyja a polgármesteri hivatalok nehézségeit.
A városvezető amiatt is felháborodott, hogy a jogszabályok szerint a helyi költségvetésről a pénzügyi igazgatóság is véleményt kell mondjon, majd a prefektusnak is ellenőriznie kell.
„A 90-es évek elején sem így működött. Ez a Pénzügyminisztérium aljasságát bizonyítja, amely ellenőrzése alatt akarja tartani a helyi hatóságokat” - mondta Ilyés Gyula. A polgármester ugyanakkor azt állítja, hogy közalkalmazottak számának csökkentése valamint a bércsökkentések feszültséget okoznak az alkalmazott és az intézményvezető között, ami pereskedésekhez vezet.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.