Hirdetés

Idén végre befejeződik a kolozsvári Tűzoltótorony felújítása

•  Fotó: Deák Szidónia

Fotó: Deák Szidónia

Kétéves késéssel ugyan, de decemberben befejeződnek a kolozsvári Tűzoltótorony felújítási munkálatai – közölte a polgármesteri hivatal. A kincses város egyik legfontosabb műemlék épületének számító belvárosi építményt turisztikai látványosságnak szánják, de számos kulturális rendezvénynek is otthont ad majd.

Pap Melinda

2022. október 24., 20:032022. október 24., 20:03

2022. október 24., 20:042022. október 24., 20:04

A kolozsvári polgármesteri hivatal közleménye szerint a Szappany (Tipografiei) utcai épületben kiállításokat, művészi összejöveteleket, eseményeket is szerveznek a jövőben. Mint írják, a felújítás célja épp az volt, hogy megmentsék az utókor számára a kincses város egyik legrégebbi építményét, mely még a régi várfal része volt és a takácsok céhe védelmezte.

belső vár egyik legfontosabb műemlék épületének felújítására még 2016-ban írt ki nemzetközi versenypályázatot a kolozsvári polgármesteri hivatal az építész kamara erdélyi fiókjával közösen. Ezt Vlad Sebastian Rusu kolozsvári építész irodája nyerte, így az ő terveik alapján alakították át az évszázadok során sokszor átépített épületet.

Hirdetés

A kivitelezésre kiírt versenytárgyalás nyertese az olasz Research Consorzio Stabile Societate Consortile ARL volt, ezzel azonban tavaly szeptemberben szerződést bontott a munkálatok haszonélvezőjeként a polgármesteri hivatal.

Emil Boc polgármester és a városházi illetékesek ugyanis nem voltak megelégedve a munkálatok menetével (eredetileg 2020-ban kellett volna elkészülni), így a szerződésbontás után újabb versenytárgyalást hirdettek. Ennek nyertese januárban a Decorint cég lett, melynek nyolc hónap alatt kell befejezni a felújítást.

A városházi közlemény szerint mivel turisztikai-művészeti központnak szánják, a Tűzoltótornyot hozzáférhetővé teszik a látogatók számára, liftet és új körlépcsőt is létrehoznak benne: előbbi a toronyba való feljutást, utóbbi az alsó terek megközelítését teszi lehetővé.

A kommüniké szerint ezáltal a torony különböző történelmi korokban épült részei is megcsodálhatóvá válnak, melyeket ennek megfelelően restaurálnak és mutatnak be a látogatóknak. Az eredeti, 15. századi és későbbi falelemek egyaránt megtalálhatók lesznek, ahogy a középkori faragásokat is megcsodálhatják a betérők, akárcsak a középkori lőréseket.

Az egykori üvegbúrát is kicserélték, így a látogatóknak teljes rálátása nyílik a belvárosra. A felújítás során megerősítették a középkori torony szerkezetét, illetve egy fémszerkezettel újabb két szintet „ragasztottak” hozzá, valamint a felvonó felszereléséhez is beépítettek egy fémszerkezetet. Az eredeti kőelemek restaurálása mellett külső és belső tatarozásra is sor került, és közművesítették az épületet. A hátramaradt munkálatok között a közlemény a belső felújítás befejezését és a lift felszerelését említi, valamint a torony körüli tér rendezését.

•  Fotó: Deák Szidónia Galéria

Fotó: Deák Szidónia

A kolozsvári műemlék felújítása a Regionális Operatív Program keretében valósul meg, a 10,2 millió lejes beruházás 85 százalékát fedezi az uniós támogatás, 13 százalékot az állami, 2 százalékot pedig a városi büdzséből biztosítanak.

A Wikipédián található szócikk szerint a Tűzoltótorony a 15. század végén épülhetett, de a takács céh 1479-ből való alapítólevelében még nem szerepel. 1574-ben megmagasították, 1583-ban állandó tűzőrséget állítottak fel benne. Az 1653. április 3-ai tűzvészben, amely a város jelentős részét elpusztította, a torony és a benne raktározott hét tonna lőpor épen maradt, és az 1679-es tűzvészt is átvészelte. A 19. század második felében tovább magasították, tűzmegfigyelő toronyként szolgált az 1930-as évekig. 1998-ban a toronyban tűzoltómúzeum nyílt, mely 2001-ig működött.

korábban írtuk

Megújul a kolozsvári Tűzoltótorony
Megújul a kolozsvári Tűzoltótorony

Nagyobbrészt európai uniós finanszírozásból újul meg Kolozsvár egyik látványossága, a városközpontban álló Tűzoltótorony. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása

Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában

Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában
2026. november 02., hétfő

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
2026. november 01., vasárnap

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben

Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek

A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek
2026. november 01., vasárnap

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat
2026. november 01., vasárnap

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel

A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.

Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel
2026. október 31., szombat

Kutatásra ösztönzés helyett elméletekkel tömjük a gyerekek fejét

Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.

Kutatásra ösztönzés helyett elméletekkel tömjük a gyerekek fejét
2026. október 31., szombat

Erdély autonómiáját követelik a turisztikai népszerűsítésben

Erdély turisztikai népszerűsítésének „autonómiáját” javasolják Nagyszebenben, felróva, hogy Románia nemzetközi promóciós erőfeszítései nem következetesek és nem koherensek.

Erdély autonómiáját követelik a turisztikai népszerűsítésben
Hirdetés
Hirdetés