
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Már csütörtök este megérkezett Tusnádfürdőre, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagyis a Tusványos helyszínére Orbán Viktor miniszterelnök.
2024. július 26., 08:092024. július 26., 08:09
„Huszáros érkezés Tusnádfürdőre” – posztolta előbb egy fotó kíséretében a magyar kormányfő, majd egy videót is megosztott az érkezés pillanatairól „Huszáros fogadtatás Tusnádfürdőn” szöveggel.
Orbán Viktort Mihály József, szentegyházi huszárkapitány köszöntötte, aki elmondta, hogy
Mint ismeretes, Orbán Viktor szombaton 10.30 órától tartja hagyományos beszédét a szabadegyetem keretében. Az esemény tavalyhoz hasonlóan regisztrációhoz kötött, a regisztrációs felületet pedig már július 25-én éjfélkor lezárták.
Orbán Viktor ugyanakkor hivatalos források szerint pénteken Bukarestbe látogat, ahol informális megbeszélést folytat Marcel Ciolacu román kormányfővel. A téma Románia schengeni csatlakozása lesz, tekintettel arra, hogy ebben a félévben Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

Magyar-román miniszterelnöki találkozót tartanak pénteken, Marcel Ciolacu román miniszterelnök informális megbeszélést folytat magyar kollégájával, Orbán Viktorral – közölték csütörtökön hivatalos források.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!