A vallásszabadság emlékműve Tordán
Fotó: Biró István
Hungarikum lett az 1568-as tordai országgyűlésen hozott vallásszabadsági törvény – jelentette be a Hungarikum Bizottság keddi ülése utáni sajtótájékoztatón Budapesten Nagy István agrárminiszter.
2021. június 22., 15:262021. június 22., 15:26
Az abban az időben egyedi tordai döntés mellett még a máriapócsi búcsú és a karikás ostor lett hungarikum, továbbá 11 új elemmel bővült a Magyar Értéktár, mondta az MTI beszámolója szerint a tárcavezető.
Nagy István szerint a Hungarikumok Gyűjteménye olyan elemekkel gyarapodott, amelyre a magyarság mindig büszke lehet. Mint rámutatott, a Tordán 1568-ban tartott országgyűlés
Máriapócs a leglátogatottabb kegyhelye Magyarországnak, évente több mit félmillióan keresik föl, II. János Pál pápa is meglátogatta. A település templomát 2005-ben Erdő Péter budapest-esztergomi érsek nemzeti szentéllyé nyilvánította.
A karikás ostor – mint fogalmazott – a magyar népművészet kiemelkedő értékeként, a pásztorművészet jeles hagyatékaként került a Hungarikumok Gyűjteményébe. Kidolgozására a készítőik különös gondot fordítottak, ezért vitathatatlanul helye van a nemzeti értékek között, indokolta a döntést a miniszter.
Az értékmentés a jövő alapja, és a hungarikumpályázat népszerűsége is jelzi, hogy a 21. században ez egyre fontosabb, hangsúlyozta.
A Magyar Értéktár bővítését a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos ismertette. V. Németh Zsolt a közölte, hogy a Hungarikum Bizottság döntése alapján egyedi elbírálás nélkül része a Magyar Értéktárnak a Magyar Örökség Díj kitüntetettjeinek lezárt életműve, az uniós oltalom alatt álló, földrajzi árujelzővel rendelkező termékek és az EU által elismert hagyományos különleges termékek.
A miniszteri biztos szerint a korábbiakhoz hasonlóan a Magyar Értéktár új elemei is egyedi, vonzó magyarságképet jelenítenek meg. Kiválasztásuk fontos szempontja, hogy ne csak a magyarság múltjára, hanem a jelenére is utaljanak, tette hozzá.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán sodorta el egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
szóljon hozzá!