Hirdetés

Hová tűnt 320 millió forint?

„Újramelegíti” az érmindszenti Ady-zarándokhely hét éve megrekedt ügyét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke. A Partiumi Írótábor zárónapján Tőkés László kivizsgálást és jóvátételt kért egy 2002-es pályázat ügyében, amelyet az akkori Fidesz-kormánynál nyert meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK), a pénz azonban a magyarországi kormányváltás után az RMDSZ-közeli nagyváradi Mecénás Alapítványhoz jutott, amely nem a KREK eredeti céljai szerint használta fel.

Nagy Orsolya

2010. július 05., 09:472010. július 05., 09:47

L. Simon László jelezte: az általa vezetett intézmény az ügyet az elmúlt nyolc év korrupciógyanús ügyletei közé sorolja, és kivizsgálja, mi történt az Ady-zarándokhelyre szánt pénzzel.

Kormányváltás után helyszínváltás

A KREK a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a gazdasági minisztérium közötti megállapodás értelmében 2002 májusában 320 millió forintot nyert el az Egyházi Kulturális Alapból arra a célra, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten irodalmi zarándokhelyet és termálfürdős szállót építsen. Az alapkövet 2002 novemberében le is tették a Szatmár megyei faluban, az ügy azonban innentől kezdve holtpontra került. Decemberben már a Mecénás Alapítvány a Római Katolikus Püspökséggel közösen írt alá egy szerződést, amely nem érmindszenti, hanem nagyváradi projektről szólt, és amelyet Ady-központnak neveztek el. Tőkés többször kérte az ügy tisztázását az illetékes magyarországi minisztériumoktól – korábban elsősorban Kiss Elemér kancelláriaminisztertől –, még Tempfli József katolikus püspökhöz is levelet intézett, hogy támogatását kérje, de írt Németh Zsolt országgyűlési képviselőnek, Mádl Ferenc köztársasági elnöknek. Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnökkel, az alapítvány elnökével személyesen is találkozott. Tőkés – aki tegnapi közleményében a Medgyessy-kormány „bihari klienseinek és cinkosainak” nevezte Kiss Sándor mellett Lakatos Péter volt megyei RMDSZ-elnököt, parlamenti képviselőt, Földes Bélát, a megyei RMDSZ volt ügyvezető elnökét, Szabó Ödönt, a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét és Mudura Sándor vállalkozót is – 2003 januárjában és februárjában Matolcsy György volt gazdasági miniszter, Medgyessy Péter akkori miniszterelnök és Rockenbauer Zoltán országgyűlési képviselő segítségét kérte. Utóbbitól választ is kapott, amelyben a honatya kifejtette: „az MSZP–SZDSZ-kormány politikájának részét képezi az is, hogy a nagyváradi református és katolikus egyházat egymással szembefordítsa.”

A korrupciógyanús ügyek közé kerül az Ady-központ

Szabó Vilmos államtitkár 2003 júliusában levélben közölte Tőkéssel, hogy a döntést nem bírálja felül, az ügyet pedig a magyar kormány a maga részéről lezártnak tekinti – idézi fel a történet főbb állomásait Tőkés László egy összefoglaló kronológiában. A Mecénás Alapítvány Ady-központja azóta föl is épült a nagyváradi városi strand közvetlen szomszédságában, mellette pedig a pályázatban szintén szereplő termálszállót kezdték el építeni, ez a munkálat azonban már jó ideje abbamaradt. A központban a megyei RMDSZ szervez rendezvényeket, a legutóbbi választmányi ülésre is ott került sor. Tőkésnek meggyőződése, hogy az épületek semmiképp nem kerülhettek 320 millió forintba.

A szombati sajtótájékoztatón L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke bejelentette: az általa vezetett intézmény olyan albizottságot alakított, amely az elmúlt két kormányzati ciklus alatt történt korrupciógyanús ügyeket vizsgálja ki, és ezek között tárgyalják az Ady-központ ügyét is. Ez az albizottság megfelelő hátteret teremt az olyan visszásságok kivizsgálásának, amelyek közé a 320 millió forint sorsa is tartozik – magyarázta az elnök.

Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és a Mecénás Alapítvány ügyvezető igazgatója tegnap a Krónika megkeresésére anynyit mondott: az alapítványnak semmiféle takargatnivalója nincs, sőt bármilyen vizsgálatnak örül. A befejezetlen termálhotel ügyét viszont nem kívánta kommentálni.

Az Erdély Tv ügyében nem vizsgálódnak

A találkozón Csép Sándor író, újságíró az Erdély Televízió ügyét is felemlegette, kérve, legyen ez is vizsgálat tárgya. Mint ismeretes, az önálló magyar tévécsatorna létrehozására is a magyar kormány biztosított pénzalapot, ez azonban az idők során egyre csökkent, végül itthon úgy valósult meg, hogy az egyik ötletgazda és alapítóként tevékenykedő Csépet mellőzték. L. Simon László azonban nem ígérte meg, hogy ennek kapcsán átfogó vizsgálatra kerülhet sor, hiszen ami történt, annak a legnagyobb része romániai probléma, nem pedig magyarországi. Jakobovits Miklós festőművész azt jegyezte meg, hogy a kulturális szféra legfőbb állami kitüntetése, a Kossuth-díj szinte csak az írókhoz jut, a szobrászokhoz és más képzőművészekhez nem, határon túli jelölt pedig eleve igen kevés van. A bizottsági elnök egyetértett a felvetéssel, és megígérte: a jövőben a Kossuth-díjat odaítélő bizottságban egy határon túli magyar is helyet kaphat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés