Hirdetés

Horogkereszt Kolozsváron

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

A zsidó közösség a március 15-i incidensek folytatásának tekinti az antiszemita megnyilvánulást. Antiszemita feliratok, horogkereszt, Dávid-csillag jelent meg tegnapra virradóra a kolozsvári zsidó közösség székházának falán. Az ismeretlen tettesek többek között „Itt bujkáltok, ti szabadkőművesek”, „Halál”, „A Gárda lát benneteket” feliratot festettek fel a falra.

Krónika

Krónika

2008. március 27., 00:002008. március 27., 00:00

A Mediafax hírügynökség információi szerint a tettesek kedden 22 óra után járhattak arra, miután a székházhoz érkezett egy szállítmány pászka. Rózsa Imre, a zsidó közösség ideiglenes elnöke arról tájékoztatott, a rendõrséget és a Román Hírszerzõ Szolgálatot (SRI) egyaránt értesítették a történtekrõl. „Határozottan elítéljük az antiszemita feliratok megjelenését. Úgy hiszem, ez a március 15-i sajnálatos kolozsvári események folytatása. Nem lett volna szabad ugyanis akkor jóváhagyni az Új Jobboldal elnevezésû szervezet utcai tüntetését” – jelentette ki Rózsa Imre.
Mint ismeretes, a magyar nemzeti ünnepen az Új Jobboldal (Noua Dreaptã) ellentüntetést szervezett a Széchenyi (Mihai Viteazu) téren. Ezt követõen Lészai Lehelt, az Apáczai Csere János Gimnázium tizedik osztályos diákját román szélsõséges ek súlyosan bántalmazták. A magyar fiatal  a március 15-i ökumenikus istentiszteletet megelõzõen hóna alatt összecsavart piros-fehér-zöld zászlóval, mellén kokárdával a megemlékezésre sietett. A törvényszéki orvostani látlelet szerint Lészai Lehel nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A történteket követõen az RMDSZ-es politikusok, valamint kolozsvári magyar közéleti személyiségek össztüzet zúdítottak Emil Boc kolozsvári polgármesterre, amiért engedélyezte a szélsõséges román fiatalok tiltakozó akcióját. Több RMDSZ-es vezetõ ugyanakkor a náci eszméket hirdetõ Új Jobboldal betiltását követelte.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés