Hirdetés

Hibák a honosításnál

Jogi úton volt kénytelen visszakövetelni román születési anyakönyvi kivonatát egy nagyváradi hölgy, miután a magyar állampolgárság könnyített eljárással való felvétele után a berettyóújfalusi Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nem volt hajlandó kérésére visszaszolgáltatni. Az illetékesek szerint nem tipikus az eset.

Nagy Orsolya

2011. augusztus 24., 07:012011. augusztus 24., 07:01

Ţicală Laura nemrég azzal a panasszal kereste meg lapunkat, hogy miután édesanyjával együtt még januárban benyújtotta honosítási igénylését Békéscsabán, azt kérve, tehesse le az esküt Berettyóújfaluban, többszöri kérése ellenére sem adták vissza a román születési anyakönyvi kivonatát.

Olvasónk beszámolója szerint azt mondták neki a hivatalban, ha nem hagyja ott, 3-4 hónapról fél évre vagy annál is többre húzódik az ügyintézés, „és úgyis felszólítanak, hogy küldjük el az eredeti okiratokat. Nehezen bár, de belementünk. Nővérem, aki kiskorú kisfiával ugyanakkor adta le a kérvényt, más papírja nem léván a gyermeknek, nem egyezett bele, és nem is hagyta ott az eredeti okiratokat” – mondta. Ţicală Laura családjával együtt május 18-án tette le állampolgársági esküjét Berettyóújfaluban, ahol, mint mondja, mindenki más, aki eredeti okiratot nyújtott be, viszszakapta azt, ő volt az egyetlen, aki nem.

Olvasónk azt meséli, több levelet is írt a berettyóújfalusi Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak, ahonnan végül választ is kapott. A jogtanácsos konkrétan közölte vele, hogy nem fogja többé román okiratát visszakapni, a következő indoklással: „Mivel a hazai anyakönyvi alapirathoz szükséges az okirat, ezt irattárban kell őriznünk, ami miatt nem áll módunkban visszaküldeni. A kérelem átvételekor az eljáró ügyintézőnek a feladata – és nemcsak most, hanem korábban is így volt –, hogy tájékoztassa a kérelmezőt arról, hogy a becsatolt, a kérelmező saját anyakönyvi eseményeit tartalmazó külföldi okiratok a hazai anyakönyvi alapiratok közé kerülnek, és így nem kapja vissza. Ekkor lehetősége van még az ügyfélnek arra, hogy hiteles másolatot készíttessen az okiratról – ami az eljárásokban elfogadható –, és így azt csatolja, mely esetben az eredetiek a birtokában maradnak.”

Olvasónk ekkor határozta el, hogy az ügyet jogi útra tereli, és úgy tűnik, ez az út helyesnek bizonyul. Ügyvédjével hívatta fel az anyakönyvi hivatalt, és – mint írja – az ügy egyszeriben megoldódott.

„Anyakönyvezésünk megtörtént, és e-mailben kaptunk értesítést arról, hogy az okiratainkat postázták a külképviseletre, ami tudomásom szerint Kolozsváron van” – tájékoztatott olvasónk.

Az ügyben megkerestük Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzult, aki biztosított, hogy félreértésről lehet szó. Elmagyarázta: kezdettől világossá tették, hogy a könnyített honosítás kérelmezéséhez elegendő hiteles másolat, nem kell az eredeti okiratot benyújtani. Ha a kérelmező mégis az eredetit hagyja ott a hivatalban, akkor is vissza kell kapnia. A főkonzul azért figyelmeztet: nem árt, ha mégis szóban emlékeztetjük az ügyintézőt, hogy ne felejtse el visszaszolgáltatni eredeti dokumentumainkat, a legjobb azonban, ha azokat be sem nyújtjuk.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés