
Változás. A Bihari Napló hetilapként működik tovább
Fotó: Balogh Levente
Hetilappá alakul a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló című napilap.
2024. november 15., 13:322024. november 15., 13:32
2024. november 15., 13:382024. november 15., 13:38
A hetilappá alakulást a Bihari Napló főszerkesztője, Kristály Lehel jelentette be a megváltozott olvasói szokásokra és igényekre hivatkozva.
„Lapunk kiadójának, az Inform Media Press Kft.-nek ezért a folyamatos hírszolgáltatás és a változatos, friss, továbbá korszerű tartalomkészítés felelőssége mellett, szembe kell néznie a Bihari Napló heti ötszöri kinyomtatásának és kézbesítésének terheivel. Ugyanakkor le kell vonnunk a kegyetlen és fájó következtetéseket:
Ha nem alkalmazkodunk időben az új körülményekhez, ha nem hozunk egy végtére is piaci alapú döntést, megfosztjuk magunkat attól, hogy követhessük az olvasók, a hirdetők és a kor elvárásait” – fogalmazott.
„Itt az ideje tehát, hogy a Bihari Napló megújuljon, és átlépjen eddigi önmagán, úttörő legyen az új technológiák kiaknázásában. Lapunk ilyen módon a közelgő új esztendőt új formában köszönti, s miközben fejlesztjük online megjelenésünket, kitartunk a nyomtatott kiadásunk mellett is.
– közölte.
Hozzátette: az eddig megszokott lapból a napi hírek a lap internetes portáljára, az Erdon.ro-ra költöznek.
Az újság az 1946-ban megjelent Fáklya című napilap mellékletéből nőtt ki, mely melléklet 1970 decemberétől jelent meg Lakatos András főszerkesztésével. 1990. január 4-étől megszűnt a Fáklya, helyébe a Bihari Napló lépett. A szerkesztők az egykori Nagyváradi Napló – Ady Endre is ebben publikált – szellemi örököseinek tekintik magukat.
Ezzel Nagyvárad és Bihar megye magyar napilap nélkül marad, holott néhány évvel ezelőtt még kettő is megjelent: a Bihari Napló mellett a Reggeli Újság is az olvasók rendelkezésére állt.
Néhány éven belül ez a második partiumi napilap, amely megszűnik: a Szatmári Friss Újság nyomtatott változata 2022 óta nem jelenik meg.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
szóljon hozzá!