Hirdetés

Hegedüs Csilla: 30 mandátummal számol az RMDSZ, még korai beszélni a szövetségnek járó minisztériumokról

•  Fotó: RMDSZ

Fotó: RMDSZ

Jónak értékeli az RMDSZ által a vasárnapi parlamenti választásokon elért eredményt a szövetség vezetősége. „Ez egy jó eredmény, hiszem megtartottuk az arányos képviseletünket, de nyilván lehetett volna jobb is” – fogalmazott a Krónikának kedden Hegedüs Csilla szóvivő.

Pap Melinda

2020. december 08., 16:192020. december 08., 16:19

2020. december 08., 17:242020. december 08., 17:24

A szövetség kulturális ügyekért felelős ügyvezető alelnöke lapunknak elmondta: az RMDSZ számolt azzal, hogy a járványhelyzet miatt alacsony lesz a részvétel a parlamenti megmérettetésen. „De azért bennünket is meglepett, hogy ennyire alacsony volt. Volt ebben egy nagyon nagy elégedetlenség, düh a kormány enyhén szólva furcsa intézkedéseivel, következetlenségével szemben. Illetve volt egy adag félelem is a vírus miatt. Az alacsony részvétel nyilván a magyar közösség részvételét is befolyásolta” – mutatott rá a szövetség szóvivője.

Emlékeztetett, hogy a választás napjának elején a magyar közösség választásokon való részvétele 16 százalékkal alacsonyabb volt az országos átlagnál, de ez a nap végére kiegyenlítődött, sőt helyenként meg is haladta a 31,8 százalékos országos átlagot.

Hirdetés

Úgy vélte, ezáltal a szövetségnek sikerült elérnie a célkitűzését és megerősíteni az arányos képviseletet. „Még számolják a szavazatokat, de a mi számításaink azt mutatják, hogy a 30 mandátumot, ami eddig megvolt, meg tudjuk tartani” – közölte a megszerzendő várható mandátumok számáról Hegedüs Csilla. Az RMDSZ-nek a most véget ért parlamenti ciklusban 21 képviselője és 9 szenátora van a bukaresti törvényhozásban.

Az RMDSZ szóvivője szerint majd csak a választás végleges eredményeinek ismeretében következik az eredmények területi szintű elemzése, jelenleg ugyanis még korai következtetéseket levonni. „Addig, amíg nincs meg a végleges eredmény, nem tudjuk megmondani, hogy például Szatmár megyében hány százalékkal volt magasabb a magyar részvétel, mint a megyei átlag. De amint megvannak a végleges adatok, következik a megyei, illetve területi elemzés” – mondta Hegedüs Csilla.

Az RMDSZ politikusa szerint egyelőre azt látni, hogy Hargita megye nagyon jól szerepelt a vasárnapi voksoláson, hiszen a tömbmagyar megyében a részvétel jóval meghaladta az országos átlagot. Kovászna megye enyhén az országos átlag alatt teljesített, Kolozs megyében ellenben enyhén meghaladta a magyarok választásokon való részvétele az országos átlagot. Nagyjából ezzel azonos mértékű volt a szavazókedv Maros megyében, és a szóvivő szerint Bihar megye magyar településein is jó volt a voksolási hajlandóság. Szatmár és Szilágy megyében az országos átlag feletti arányban vonultak az urnákhoz a polgárok.

A kormányalakításra vonatkozó kérdésünkre, miszerint egyes román sajtóinformációk szerint ő lenne a kulturális tárca várományosa, Hegedüs Csilla kitérő választ adott, rámutatva: erről korai még beszélni.

„Egyelőre az a fontos, hogy tudjuk, hány mandátumunk lesz. A kormányalakítással kapcsolatban eddig annyi történt, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök beszélt Klaus Iohannis államfővel telefonon. Csak azután lehet érdemben tárgyalni, miután befejeződik a szavazatszámlálás és meglesz a mandátumelosztás” – hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette, egyelőre csak azt tudja megerősíteni, amit Kelemen Hunor szövetségi elnök is mondott a témában.

„Mi egy jobbközép kormányt tartunk kívánatosnak, és azt nem tartanánk helyesnek, ha egy kisebbségi kormány alakulna. De amíg érdemi tárgyalást nem tudunk folytatni, fölösleges azon filozofálni, hogy mi történik akkor, ha” – szögezte le lapunknak Hegedüs Csilla.

korábban írtuk

Klaus Iohannis államfő telefonon egyeztetett Kelemen Hunorral
Klaus Iohannis államfő telefonon egyeztetett Kelemen Hunorral

Kelemen Hunor rövid telefonbeszélgetést folytatott hétfőn Klaus Iohannis államfővel; erről az RMDSZ elnöke számolt be egy televíziós interjújában.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket

Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről

Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről
2026. augusztus 31., hétfő

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is

Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is
2026. augusztus 31., hétfő

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár

Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
2026. augusztus 31., hétfő

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron

Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron
2026. augusztus 30., vasárnap

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban

A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban

A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban
2026. augusztus 30., vasárnap

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát

Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát
2026. augusztus 30., vasárnap

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját
Hirdetés
Hirdetés