Hirdetés

Hatvanöt éves a vásárhelyi MOGYE

•  Fotó: Máthé Éva

Fotó: Máthé Éva

Rangos rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának 65. születésnapját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE). A felsőoktatási intézmény, melyet a kolozsvári Bolyai Egyetemből való kiválással és Marosvásárhelyre való költöztetéssel 1945-ben hoztak létre, a múlt hét második felében számos fontos eseménynek volt a helyeszíne.

Szucher Ervin

Máthé Éva

2010. december 20., 08:542010. december 20., 08:54

A MOGYE szenátusa díszdoktori címet adományozott Rosivall Lászlónak, a budapesti Semmelweis Egyetem professzorának és Patrice Andrénak, a Claude Bernard francia fiziológusról elnevezett lyoni egyetem tanárának. Az intézmény diákjai és tanárai több tíz tudományos dolgozatot mutattak be, a vezetőség pedig a magyarországi, moldvai és franciaországi partner egyetemek elöljáróival találkozott.

Az eseménysorozat egyik legfontosabb mozzanata az egyetemi könyvtár és a vendéglátó épület felavatása volt. Előbbinek renoválására és berendezésére 3,9 millió lejt, utóbbinak a felépítésére 6,4 milliót költött a MOGYE. „Az utóbbi években már szokásossá vált, hogy december közepén, az egyetem születésnapján valamiféle új épületet avatunk. Az idén is sikerült két újabb létesítménnyel gazdagodnunk, és ezzel nem állunk le” – mondta el a Krónikának Constantin Copotoiu, a MOGYE rektora.

Az orvosprofesszor a jövőben új épületbe költöztetné a gyógyszerészeti fakultását, amfiteátrumot és két-három bentlakást építene, valamint egy korszerű nyomdát nyitna. Az egyetem udvarának egy része most is építőtelepre emlékeztet: a két évvel ezelőtt felújított sportcsarnok mellé fedett uszoda készül. „Az idén hat pályázatból négyet már elnyertünk, kettő meg elbírálás alatt van – nyilatkozta Brânzaniuc Klára rektorhelyettes. – Az infrastrukturális beruházásokra közel egymillió eurót sikerült lehívnunk.” Nagy Örs, az egyetem másik rektorhelyettese eközben arról tájékoztatta lapunkat, hogy mind a magyar, mind a román részlegen oktatóhiánynyal küszködnek, ugyanis a szaktárca zárolta az üres állásokat, másfél éve senkit nem alkalmazhattak.

A magyar tagozaton, főként a fogorvosi szakon súlyos az oktatóhiány. Nagy Örs arról is beszámolt, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az oktatók, valamint a diákok, végzősök kivándorlása. „A diákok kiszervezése már olyan szinten folyik, hogy például megjelent nálunk egy franciaországi egyetem dékánhelyettese, és felkérte a tanárokat, professzorokat, hogy értesítsék a diákokat a Franciaországba való kitelepülési lehetőségről. Természetesen a diploma megszerzése után. Mi ehhez nyilvánvalóan nem járultunk hozzá” – jelezte a professzor. n Máthé Éva,

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés