Hirdetés

Határon átívelő gasztronómiai utakat alakítanak ki

Két fesztivál megszervezése, hat gasztronómiai út kialakítása, valamint reklámtevékenység révén kívánja a térség jellegzetes ízeit népszerűsíteni Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Szatmár megye.

Babos Krisztina

2011. június 07., 08:482011. június 07., 08:48

Erre a célra közel 150 ezer eurós támogatást nyert az Európai Unió Románia–Magyarország Határon Átívelő Együttműködési Programjából a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. a két önkormányzattal közösen. A turizmusfejlesztést célzó kezdeményezéssel tulajdonképpen a két megyében található gasztronómiai értékeket, hagyományos fesztiválokat kívánják egységes láncolatba fűzni, megismertetni és egységes idegenforgalmi termékként kínálni a turisták számára. A szervezők úgy vélik, minden valószínűség szerint lesz miből építkezniük, gasztronómiai rendezvényeket ugyanis évek óta szerveznek már itt – a határ menti sváb falvak például évek óta közösen tartják meg vándorrendezvényüket, a strudlifesztivált, a magyarországi falvakban pedig évente szerveznek szilvalekvárfőző, illetve cinkefőző (azaz puliszkafőző) fesztiválokat.

A tervek szerint a munkába a határ menti régióban működő turisztikai szervezeteket, intézményeket is bevonják majd. A szervezők szerint film is készül a projekt támogatásának felhasználásával, szórólapokat nyomtatnak, információs táblákat állítanak fel, kiadnak egy receptgyűjteményt, továbbá két fesztivált is szerveznek. Az egyik június 11-én lesz Nyíregyházán, ahol 13 magyarországi, illetve 7 romániai csapat méri össze tudását. A helyi specialitások mellett mindenki főz kötelező módon töltött káposztát, ugyanis ezt fogja majd a szakértőkből álló zsűri elbírálni. A fesztiválon fellépnek a térség népi együttesei (Szatmár megye egy román és egy német csoporttal képviselteti magát), este pedig a Balkan Fanatik koncertezik. Hasonló rendezvényt a határ innenső oldalán is szerveznek – a tervek szerint szeptemberben Turcbányán tartanak majd puliszkafesztivált.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés