2010. április 13., 08:242010. április 13., 08:24
Hoffman Csabát, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kovászna megyei irodájának vezetőjét pedig ugyanabban a vádiratban hivatali mulasztás miatt marasztalják el. A korrupcióellenes ügyészek szerint a sepsiszentgyörgyi üzletember 2004-ben kötötte meg a szerződést a Phare 2001 programon keresztül 84 943 euró vissza nem térítendő támogatásra, amelyet zöldség- és gyümölcskészítmények előállítására, konzerválására alkalmas gyártósor beindítására pályázott meg.
A pénzösszeget három részletben folyósították, az utolsó kifizetésre 2005 februárjában került sor. Az ügyészek szerint a kálnoki vállalkozó ebben az időszakban hamis vagy hiányos dokumentumok és nyilatkozatok leadásával segítette a sepsiszentgyörgyi üzletembert, hogy a soron következő részletet megkaphassa.
A DNA szakértői ugyanakkor úgy látják, hogy a fejlesztési ügynökség háromszéki területi alkalmazottja is hivatali mulasztást követett el, a vádirat szerint a terepen csak formálisan végezte el az ellenőrzéseket, nem bizonyosodott meg a dokumentumokban szereplő állítások valódiságáról, ezzel hozzájárult, hogy az európai közösségek általános költségvetését közel 85 ezer euróval megrövidíthessék.
Soós János úgy véli, egy feljelentés alapján megpróbálják tönkretenni.„Az ügyészek először azt állították, hogy nincs is gyár. Amikor megmutattuk nekik, idős embereket kezdtek el vallatni, hogy évekkel ezelőtt adtak-e le málnát a gyárnak. Ők már nem is emlékeztek ezekre a részletekre” – mondta a Krónikának az üzletember, aki szerint valakiknek nem tetszik, hogy természetes alapanyagokból helyi szinten jó dzsemeket készítenek. Soós úgy véli, esetleg formai hibákat lehet találni a pályázatban, de valamennyien a törvényszék előtt be fogják bizonyítani igazukat.
Hoffman Csaba, a fejlesztési ügynökség helyi irodájának vezetője a Krónikának elmondta, a cég száz százalékban teljesítette a pályázatban felvállalt kötelezettségeket. Őt két formailag hibás irat – egy lejárt pénzügyi bizonylat és egy kereskedelmi kamara által kiállított eredetbizonylat – elfogadása miatt vádolják, de elmondása szerint ezek a dokumentumok utána még több szűrőn átmentek, a gyulafehérvári ügynökség, a mezőgazdasági minisztérium és a Phare romániai kirendeltsége is elfogadta azokat.
Amint arról már beszámoltunk, egy hónappal korábban egy kézdivásárhelyi fejlesztési ügynökség igazgatóját vádolták meg pályázati pénzek hűtlen kezelésével. Az egyesülettől 135 ezer eurót követel viszsza a Phare kifizetési és szerződtetési hivatal, mert miután támogatást nyert egy szociális étkezde és egy sürgősségi központ létrehozására, az elszámolások nem feleltek meg a valóságnak.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.