Három jókívánságok

Horváth Zsolt A három politikusok hátradőlt az előadósátor tövében, és a megfelelő szemszögekből jól megnézte, hogy miféle vihart vetett és port aratott. Három megfelelő szemszögekről volt elméletileg szó, mert erről szól egy korszerű vita.

Gazda Árpád

2007. július 19., 00:002007. július 19., 00:00

Most viszont más volt, más. Bizonyos hátradőlésszerű távolságból nézve ugyanis a probléma megoldása hirtelen mindegyikőjüknek pofonegyszerűnek tűnt. Ezért ráncoltak olyan bőszen homlokot az előadósátor tövében. A pofonegyszerűség gyanút ébresztett bennük.
Nézzük ezt el a politikusoknak: a pofonegyszerűség a buták fegyvere. Az okosabbja bonyolult lélek.
Ült a három politikusok az előadósátor legelején, és arcán abban a pillanatban az látszott, hogy képtelen eldönteni: mondott-e olyasmit, amit utólag lehetetlen vagy egészen borzalmasan nehéz lesz visszaszívni?
Egy többé-kevésbé belülről támogatott hevülésben ugyanis a három politikusok a sátor tövében, nyílt fülek előtt egyezett meg abban, hogy hamarosan kezdeményezni fogják a székely megyék közigazgatási egyesítésére vonatkozó népszavazás indítását. Két politikusok polgármesterként, a harmadik majdhogynem a hatalom belsejéből bólintott rá erre kellően hevülve.
Aztán diadalittasan hátradőltek, ittak a borból, és máris látszott arcukon a hirtelen aggodalom.
Egy efféle hirtelen közös hullámhossz gyanút ébresztett bennük.
Nézzük ezt el a politikusoknak: ők már csak ilyen gyanakvóak a konszenzusokkal szemben. A konszenzus a gyengék fegyvere. Az erőseknek nincs szükségük olyasmire.
Szóval ültek, és nézték a port, amit kavartak. Félig-meddig körvonalazódóan ősztől önkormányzati többséget igénylő népszavazás indulna arról, hogy legyen-e közös közigazgatási terület a székely megyék összevonásából. Székelyföld néven. Fővárossal. A három politikusok félelme vélhetőleg abból adódott, hogy ez – sok más derűs szócsépléssel ellentétben – tényleg megvalósítható.
Ami megvalósítható, annak pedig következménye is lesz.
Nézzük ezt el a politikusoknak: következményekben gondolkodnak, nem sörökben, mint mi, újságírók. A sörben gondolkodás a szomjasak fegyvere.
Egy politikus sose szomjas.
Sörre nem, de hatalomra igen, a szó pozitívan kedves és áldásos értelmében is akár, Machiavelli után madárszabadon. Mert amikor a három politikusok hátradőlt a sátor tövében, szemmel láthatólag már arra gondolt, hogy mi lesz, ha tényleg elindul a megbeszélt folyamat. És ki az, akinek érdeksérelme lesz belőle. És ki az, aki a tapsolni fog, és ki az, aki a homlokát ráncolja majd..
Nézzük ezt el a politikusoknak: olyan ez, mintha mi, újságírók azt mondanánk: eddig mindegyikőnknek jutott egy sör, ezentúl egy sört iszunk hárman, az is meleg, mint minden közös sörök.
A három politikusok hátradőlt az előadósátor tövében, és aggódva merült a borába. Színlegesen fehérbe. Miközben mi lelkesen körmöltünk, és helyet hagytunk a jegyzetfüzetben. Számíthatunk arra, hogy a lelkes közdöntést a három politikusok augusztusban átfogalmazza, szeptemberben megcáfolja, októberben pedig egyenesen nevetségesnek tartsa?
Majd kiderül. Megvárjuk.
Közben kollégám a háttérben veri a szerkesztőség másik gépét, szeme előtt három repedés. Eltört a szemüveged, déesz, mondom neki hátrafordulva lelkitámogatólag. Nem baj, annyira vak vagyok, hogy azt se veszem észre, ha eltört a szemüvegem, sóhajt vissza lelkitámogatólag.
Nos, kábé ilyesmiről volt szó.
Nézzétek el ezt nekünk, újságíróknak. Hatásvadászatban gondolkodunk, mint a politikusok.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza