
2011. február 17., 10:562011. február 17., 10:56
„Mentalitásváltásra van szükség: ahogy az öltözködésben, frizuraválasztásban, igényesnek kell lennünk anyanyelvünk használata terén is” – mutatott rá a Krónika megkeresésére a szövetség elnöke. Veress úgy véli, annak ellenére, hogy hosszú évtizedeken keresztül a hatalom igyekezett leszoktatni a kisebbségeket az anyanyelvük használatáról, és kezdett megjelenni a „kevertnyelvűség”, a helyzet romlása megállítható.
Veress emlékeztetett, azért is hívták életre a szövetséget, mivel nap mint nap azt tapasztalták, hogy az emberek – főként az ügyintézésben – nem merik használni a magyar nyelvet még akkor sem, ha megvan egyébként erre a lehetőségük. A szövetség tagjai háromszínű (piros, fehér, zöld) cédulákat nyomtattak, eleinte a Használd édes anyanyelved! felirattal, később Hivatalos magyar nyelvet! mottóval. „Mi úgy tartjuk, valami akkor lesz hivatalos, ha egyre többen használják” – mutatott rá.
Veress Dávid sokak számára akkor vált ismertté, amikor első ízben tüntetett a csíkszeredai törvényszék épülete előtt, hogy felhívja az illetékesek figyelmét arra, a törvény előírja a kisebbségi nyelvhasználatot a bíróságon is. „2009-ben sok panaszt hallottam a törvényszéki nyelvhasználattal kapcsolatosan, így május 14-étől tíz héten át, minden csütörtökön déli 12 órakor megjelentem a törvényszék előtt „Embertelenség, törvénytelenség, jogtiprás” jelszavakkal próbáltam felhívni a törvényszék illetékeseinek figyelmét a megváltozott jogszabályra” – idézte fel Veress. Lőrincz Rómeó, a bíróság akkori elnöke üdvözölte Veress kezdeményezését, és magyar tárgyalásokat tartott egy egész napon át, figyelemfelkeltő jelleggel. „Az emberek nem szokták meg, hogy jogaink érvényesítéséért nekünk kell lépéseket tennünk, ha az érintettek nem teremtik meg a szükséges feltételeket” – értékelte az akciót Veress.
Az Édes Anyanyelvünkért Szövetség a név-visszamagyarosítás problémájával is foglalkozik: Kérjük vissza becsületes magyar nevünk! feliratú cédulát osztogatnak azért, hogy felhívják az emberek figyelmét a múltban elkövetett jogtalanságra. „Beismerték, hogy annak idején jogtalanul jártak el, amikor nem hagyták, hogy az édesanyák magyar neveket írassanak be, így lettek Mihaiok, Ştefanok, Paraschivák, ezeket ma meg lehet változtatni” – hangsúlyozta a szövetség elnöke.
Veress ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyelvijogok.ro honlapon megtalálhatók a törvény biztosította anyanyelv-használati jogok, s ugyanitt lehet megtalálni a Romániában élő, magyarul beszélő orvosok, közjegyzők, illetve ügyvédek névsorát.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.