Hirdetés

Gyertyás megemlékezést tartottak Gyergyóalfaluban

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Égő mécsesekkel és csendes imádsággal emlékeztek Csala Zsolt gyergyóalfalvi alpolgármester tragikus halálára, illetve tiltakoztak az agresszív cselekedetek ellen a hétvégén Gyergyóalfaluban. A templom és a polgármesteri hivatal közötti István paptéren megtartott megemlékezésen több mint ötvenen vettek részt, noha az eseményről csupán az elhunyt családját és a község elöljáróit értesítette a szervező Alfalvi Fiatalokért Egyesület. „Békességet és szeretetet akarunk kis közösségünkben, ezért imádkoztunk. Ugyanakkor teljes mértékben elutasítjuk az agresszió azon formáját, aminek tanúi lehettünk az elmúlt napokban” – jelentette ki az újságírók kérdésére Erdős Ágnes tanítónő, a gyertyás megemlékezés ötletgazdája, a szervező egyesület képviselője.

Jánossy Alíz

2011. május 03., 08:282011. május 03., 08:28

Mint mondta, egy héttel korábban, nagypénteken talán épp abban az órában hunyt el tragikus körülmények közepette Csala Zsolt alpolgármester, amikor a templomban meggyújtották a gyertyákat, az egybegyűltek pedig azt szeretnék, hogy gyermekeik ne egy ilyen világban nőjenek fel.

A megemlékezés során mécseseket és gyertyákat gyújtottak István pap szobránál, illetve a polgármesteri hivatal bejáratánál. Az eseményen a családjával együtt megjelent. György István polgármester a Krónika kérdésére kifejtette, hogy a megemlékezést évente meg fogják ismételni ezen a napon. „Úgy érzem, van amin gondolkodni” – mondta a polgármester.

Mint ismeretes, Csala Zsoltot, a Hargita megyei Gyergyóalfalu alpolgármesterét  borzonti villájában gyilkolták meg. A Hargita megyei rendőr-felügyelőség által kiadott sajtóközlemény szerint a 43 éves elöljáró halálát három golyótalálat okozta. Egy lövés a lábát érte, kettő pedig közvetlen közelről a hasába fúródott, ugyanis a töltényhüvelyeket mindöszsze másfél méterre a holttesttől találták meg. A nyomozást időközben átvette a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék ügyészsége. Laura Codruţa Kövesi legfőbb ügyész múlt csütörtökön rendelte el, hogy Csala Zsolt gyilkossága ügyének kivizsgálása a Hargita megyei törvényszéki ügyészség hatásköréből átkerüljön a főügyészséghez. Az országos vádhatóság közleménye szerint az ügy áthelyezését az eset összetettsége, a Hargita megyei ügyészségnél tapasztalható létszámhiány, illetve a gyilkosságot övező fokozott médiafigyelem indokolta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés