
Fotó: Erdély Bálint Előd
A Kárpát-medencei magyar óvodafejlesztési program keretében felépített unitárius óvodát avattak kedden, a gyermekek világnapján Székelykeresztúron.
2021. június 01., 16:472021. június 01., 16:47
A székelyföldi kisvárosban működő Berde Mózes Unitárius Gimnázium szervezeti egységébe épülő 600 négyzetméteres, egyszintes napköziotthonos óvoda épülete három óvodai csoport ellátására alkalmas. Az óvoda már a 2020-21-es tanév kezdetétől működik 67 gyerekkel, de a járványügyi korlátozások miatt mindeddig a hivatalos avatóünnepségre nem kerülhetett sor. A beruházás értéke 215 millió forint.
A székelykeresztúri unitárius templomban tartott óvodaavató hálaadó istentisztelet végén Grezsa István, az óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztos azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy
Hozzátette: a magyar nemzetrészek száz év törvényszerű szétfejlődés után élhették meg az összefogás élményét, és azt, hogy a magyar államnak nemcsak arra van képessége, hogy ezt kimondja, hanem arra is, hogy forrásokat állítson az összefogás, az együttműködés szolgálatába.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A miniszteri biztos kifejtette: ez a szent istváni eszme újraéledését jelenti. Azt is hozzátette azonban, hogy a Kárpát-medence nemcsak a magyaroké, hanem a románoké, szerbeké és szlovákoké is, és ezek a népek kezet tudnak nyújtani egymásnak.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az új óvodát Rácz Norbert Zsolt püspöki titkár áldotta meg, és ő mondott köszönetet a támogatóknak, az építőknek is. Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója köszöntésében arról beszélt, hogy
Szerinte a közösség is akkor érti meg, hogy mi a küldetése, amikor befogadja a kisgyermekeket és a jézusi tanítást, amint ez az új óvodában történik.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az óvoda bejáratánál Grezsa István miniszteri biztos, Kovács István egyházi közügyigazgató, Varró Margit iskolaigazgató, és Koncz Hunor János polgármester vágta el a szalagot.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!