
Fotó: Veres Nándor
Gyász az oktatásért elnevezéssel hirdet tiltakozást a romániai Tanulók Országos Tanácsa a 2019-2020-as tanév első napjára, és arra biztatja az érintetteket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
2019. szeptember 08., 14:022019. szeptember 08., 14:02
2019. szeptember 08., 14:062019. szeptember 08., 14:06
A diákok érdekvédelmét ellátó testület arra biztatja az iskolásokat, szülőket és tanárokat, hogy fekete karszalag viselésével tiltakozzanak a tanévnyitón ama miniszteri rendelet ellen, amely szerint a jövő évtől csak azok a diákok vehetnek részt a líceumi helyekért folyó versenyben, akiknek a felvételijegye legalább 5-ös, a többiek szakiskolába jelentkezhetnek.
Vasárnapi közleményében a szervezet hangsúlyozza, meg akarja kongatni a vészharangot a tanügyben alkalmazott „idejétmúlt gyakorlatok” miatt, amelyek hátterében – a testület szerint – a politikusok önös érdekei húzódnak, nem a tanulók valós szükségletei.
„Felháborodásunkat fejezzük ki a jelenlegi politikai osztállyal szemben, amely intézkedéseivel leépíti az oktatási rendszert, csak nyilatkozatok szintjén kezeli prioritásként ezt a területet” – fogalmaznak. Antonia Pup, az országos tanács elnöke kiemeli, a tanulóknak, szülőknek és tanároknak fel kell emelniük a szavukat a „populista, minden alapot nélkülöző, pusztán önös érdekből és személyes büszkeségből eredő intézkedések” ellen, és meg kell védeniük az oktatást. „Csatlakozzanak a tiltakozáshoz, és hétfőn fekete karszalagot viselve lépjenek be az iskolába. Igy akarjuk értésre adni, hogy ez nem mehet így tovább” – idézi a diáktanács elnökének közleményét az Agerpres hírügynökség.
A Daniel Breaz ügyvivő miniszter által kibocsátott, a Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent rendelet értelmében a 2020-2021-es tanévtől csak azok a nyolcadikot végzett diákok tanulhatnak tovább líceumi osztályban, akik részt vettek a képességfelmérő vizsgán, és a felvételijegyük legalább 5-ös. A bukaresti államelnöki hivatal pénteken élesen bírálta a rendeletet, többek között azt hangsúlyozva, hogy az intézkedés szegregál, nincs tekintettel a tanulók egyéniségére. „Figyelmen kívül hagyja, hogy az országos képességfelmérő vizsga nem egy alkalmassági teszt, nem tükrözi a gyerekek sajátos készségeit, sem azt, hogy a tanulók milyen pálya felé irányulnának később” – fogalmazott a közlemény.
Erre reagálva az oktatási minisztérium leszögezte, az 5-ösnél kisebb felvételijegyet elért tanulókat a szakiskolai helyekre irányító miniszteri rendelet lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy kitanuljanak egy szakmát, és nem fosztja meg őket attól a lehetőségtől, hogy később leérettségizzenek.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!