Gyalui kastélymustra

Mint a január 7-i lapszámunkban közöltük, a kastélyt és a hozzá tartozó mintegy 15 hektáros kastélykertet az utolsó tulajdonos leszármazottja, Barcsay Tamás Kanadában élő egyetemi tanár igényelte vissza, és a kastélykert egyik parcellájának a telekkönyve tűnt el a telekkönyvi hivatalból. Lucia Todoran elmondta, az intézmény jogászai már egy hete a döntés előkészítésén dolgoznak. A jogászbizottság jelentése alapján a visszaszolgáltatási határozatot a megyei tanács elnöke írja alá. Ha a visszaigénylő nem fogadja el a döntést, harminc nap áll a rendelkezésére, hogy bíróságon támadja meg azt. Ha a határozat neki kedvez, a harminc nap leteltével birtokba helyezik.

A kastély tulajdonjogának a tisztázása megnyitja a lehetőségét a helyreállítási munkálatok elkezdésének. A műemlékvédők ennek ellenére aggodalommal követik a fejleményeket. Nem tartják ugyanis valószínűnek, hogy az örökös rendelkezik a helyreállításhoz szükséges 25 millió euróval. A gyalui egyike a még lakható erdélyi nagy kastélyoknak.

Aggasztó igazságtétel

„Szép dolog a restitúció, a történelmi igazságtétel, csak ez sajnos nem menti meg a műemlékeket – jelenti ki Szabó Bálint, a Transilvania Trust Alapítvány elnöke a gyalui kastély falait szemlélve. – Ha az új tulajdonosnak nem lesz pénze a kastély felújítására, működtetésére, meglehet, itt fog öszszedőlni a szemünk láttára.” A műemlékvédelem szakértője azt sem tartja elrugaszkodott megállapításnak, hogy a román állam a restitúcióval idézi elő a magyar műemlékek pusztulását. „A tisztelt arisztokraták jobban tennék, ha csak annyit igényelnének vissza, amennyit képesek fenntartani” – teszi hozzá Szabó Bálint. A gyakorlat ugyanis azt mutatja: a leszármazottaknak ahhoz sincsen megfelelő gazdasági erejük, hogy a pályázatoknál elvárt harmincszázalékos önrészt biztosítsák. Vállalkozóknak pedig nem kifizetődő kastélyt vásárolni. Üzleti alapon szerinte csak akkor lehet a hasznosításon gondolkozni, ha a helyreállítás költségeit az önkormányzat, az állam vagy az Európai Unió fedezi. „A kémény környékén már most ázik a födémszerkezet – állapítja meg Szabó Bálint, miközben a tetőzetet pásztázza tekintetével. – Ha nem lesz beavatkozás, tíz év sem kell, és ez is úgy fog kinézni, mint a bonchidai Bánffy-kastély a restaurálási munkálatok elkezdése előtt.”

Várvédő kutyák

A Krónika újságírói a műemlékvédő szakemberrel és Kovács András művészettörténész professzorral együtt sétálták körül a visszaszolgáltatás előtt álló épületet, mely szinte elbújik az avatatlan tekintetek elől. Az E60-as országúton Kolozsvártól Bánffyhunyad felé tartó autósok többsége nem is tudja, hogy a Gyalu központja utáni kanyarban alig 150–200 méterre halad el az egyik legjelentősebb és legjobb állapotban megmaradt nagy erdélyi kastély mellett. Az útról csak a domb lábánál épített hatalmas uradalmi istálló látszik. Tetőzetét a beomlás fenyegeti. A kanyarban lévő főkapunál megállni sem érdemes. A vaskos lánc, az ökölnyi lakat már az autóablakból láthatóvá teszi, máshol kell próbálkozni. A kanyar utáni, első balra nyíló út azonban a dombra vezet, a kastélypark mögé. Itt sem kapu, sem kerítés nem zárja már el az érdeklődő útját. Csak bátorság kell a látogatáshoz.

Tucatnyi kutya kezd ugatásba az érkezők láttán. Amikor azonban azt tapasztalják, hogy a látogatók nem ijednek meg, csendesen félrevonulnak, elhevernek. Csak egy kutya marad hangos és félelmetes. Azt a kastély belső udvarára zárta be valamikor valaki. Haragja arra enged következtetni, hogy hetek óta nem kapott enni, vicsorogva rohan neki újra meg újra a pléhkapunak, mely döng az ütközés nyomán. Nem is tűnik már olyan nagy tragédiának, hogy nem sikerült megoldani a kastélybelső meglátogatását. „Egy ilyen kutya miatt hagyott fel a műemlékek látogatásával az a lány, aki a bonchidai kastélyról írt tájékoztató füzetet” – jegyzi meg Kovács András.

Folyosószerű ablakkeret

„A nagy erdélyi kastélyok közül már csak a marosvécsi, a radnóti és ez lenne lakható; a többi romos” – jegyzi meg a professzor, aki szerint a gyalui kastély elsőrendű jelentőségű. A bonchidait is ennek a mintájára építették. „1701-ben Bánffy György itt tartatta a lányai menyegzőjét. Nem vitte őket Bonchidára, mert az ottani kastélyt szegényesnek érezte” – teszi hozzá. A gyalui kastély monumentalitását a méretei is jelzik. A négy sarokbástyával ellátott négyzet alakú gyűrű két szintjén mintegy harminc terem található. A belső udvar területe ezer négyzetméteres. „Ott állt valamikor a püspöki palota, amelyet a mai épületnek valamilyen részei várként vettek körül – magyarázza Kovács András. – Azt Rákóczi György bontatta, mert utálta, hogy a falakat látja, ha kinéz az ablakon. Ezért a várfalak mellé húzatta a lakószárnyakat.”

Megpróbálunk belesni egy földszinti ablakon: úgy tűnik, mintha a folyosó végén látszana a feltáruló szoba. A nyugati oldalon a külső falak vastagsága helyenként eléri a 2,6 métert. Az ablakok némelyikére vaságyak támláiból tákoltak rácsot, amikor az épületben még fogyatékos és árva gyermekek intézete működött. A gyermekvédelmi hatóság 2002-ben vonult ki a kastélyból, és adta azt át a Kolozs Megyei Tanácsnak. „Láthatjuk, mennyire vigyáztak rá” – állapítja meg az idő közben odaérkezett gyalui alpolgármester. Okos Károly ma is fájlalja, hogy a gyalui tanács nem vállalta a kastély fenntartásával járó felelősséget. Szerinte a restitúció is gyorsabban ment volna, ha az örökös velük egyezkedhetett volna, és nem a megyével. Az alpolgármester büszke arra, hogy 2004–2005-ben a visszaigénylési folyamatra hivatkozva sikerült megakadályoznia az épület bevonását a kereskedelmi szférába. Akkor az Expo Transilvania kereskedelmi vásár kiállítási csarnokait akarta itt berendezni a megyei önkormányzat.

A műemlékvédők nem jelzik roszszallásukat, de azt azért megemlítik: mennyire fontos, hogy egy-egy műemlék épület ne maradjon lakatlanul. Ha ugyanis van gazdája, az hamarabb észreveszi, hogy beázott a tető, és kevesebb ráfordítással végezheti el a szükséges javításokat.

Évszázados „termopándivat”

A gyalui kastélyon az 1960-as, 70-es években végeztek legutóbb komolyabb karbantartási munkálatokat. „Akkor kerülhetett a falra ez a cementvakolat” – állapítja meg Szabó Bálint egy szürkés színű falfelületre mutatva. Megtudjuk, ez nem tesz jót az épületnek, mert felszívja a vizet a talajból, és afféle páncélzatot képez a falon, nem hagyja azt levegőzni. Két méter fölött azonban már jobbára 19. századi meszes vakolat látszik a falakon. „A lekalapált rész származhat az 1830-as évekből, ez a neoromantikus réteg pedig 1880 tájáról” – mutat a homlokzat díszítésére Kovács András. „Akkor is jött egy-egy afféle termopándivat, és gyorsan átalakították az épületet” – teszi hozzá Szabó Bálint.

A fal furcsa töréseit a főbejárat jobb oldalán végzett átépítésekkel magyarázza a művészettörténész. „A régi kastélynak is ez volt az alaprajza, de a Rákóczi-korban a kapu elé építettek egy tornyot, mely 1647-ben bedőlt a várárokba. Emiatt el is zárták az építészt” – eleveníti fel a dokumentumokból ismert részleteket a művészettörténész. Pontosításként hozzáteszi, I. Rákóczi György 1638 körül kezdte el, és 1648 körül fejezte be az átépítéseket. Akkor a két lakószint fölött egy lőrésekkel ellátott harmadik védőszint is állt még, amit a 19. század első felében bontottak le. „Sajnos a lebontás előtt elfelejtették lefényképezni” – teszi hozzá mosolyogva Kovács András, miközben lencsevégre kap néhány részletet.

Az épületen meglelhető legrégebbi falra vésett felirat arról tájékoztat, hogy a művet Garaci Móré Péter várnagy idejében elkezdték és befejezték. „Évszám sajnos nincsen, de 1540–42 között kellett, hogy legyen” – teszi hozzá Kovács. A gyalui várkastély első írásos említése egyébként 1439-ből való. Kezdetben a váradi, majd az erdélyi püspökséghez tartozott, később fejedelmi birtok volt. Az évszázadok során számtalanszor cserélt gazdát, hosszabb-rövidebb ideig megannyi erdélyi nemesi család birtokolta. 1541. december 29-én Fráter György ebben az épületben állapodott meg a habsburgokkal, hogy a magyar korona és az ország egésze Habsburg Ferdinándra száll, ha kiűzi a törököt az országból. A terv azonban kudarcot vallott: Magyarország három részre szakadt. A román állam a kastélyt Barcsay (született Bánffy) Katinkától vette el. A várkapu egyik oldalára kitűzött trikolór jelzi a ma is érvényes viszonyokat. Csupán a másik oldalra kitűzött EU-zászló mutatja, hogy mégsem múlik eseménytelenül az idő.

25 millió euró kellene

Mindkét szakértő úgy véli, a tető ugyan itt-ott beázik, de még nincs nagy baj a falakkal. „Most még 600–700 eurós négyzetméterenkénti áron lehetne helyreállítani az épületet” – jelenti ki Szabó Bálint. Gyors fejszámolással 25 millió euróra becsüli egy szerényebb helyreállítás hozzávetőleges költségét. További 25 millióból lehetne a kastélyparknak is viszszaadni a régi pompáját. Azt is hozzáteszi azonban, hogy egy ilyen épületnek a karbantartása is rendkívül költséges. Egy hasonló méretű angliai kastélyt a tulajdonos évente mintegy félmillió euróból tart fenn.

Kovács András sem titkolja, nem örül a visszaszolgáltatásnak. „Hallotta valaki, hogy Magyarországon visszaadták volna a fertődi vagy a gödöllői kastélyt? – teszi fel a költői kérdést, majd maga válaszol. – Dehogy adták. Felelőtlenség lett volna ezt tenni. De a román államnak már nem kell bizonyítania a felelőtlenségét.”

A művészettörténész szerint a történelem gondoskodott róla, hogy az arisztokratáknak ne legyen elég pénzük a kastélyok fenntartására. Szerinte az erdélyi nemesi családok már a 19. században anyagi gondokkal küszködtek. Az első világháború után pedig sokat romlott a helyzetük. “Bánffy Miklósnak óriási birtokai voltak, mégis amikor a Helikon írótalálkozóit szervezték, azt mondta, sározzák inkább Kemény János marosvécsi kastélyát, ne az övét. Bonchidán csak lábujjhegyen lehetett tipegni. A kastély karbantartására már nem volt fedezet” – meséli a professzor. Hozzáteszi, szerinte az önkormányzat sokkal könnyebben megtalálhatná az épület rendeltetését, és a renováláshoz, karbantartáshoz szükséges pénzforrásokra is nagyobb eséllyel pályázhatna.

Római kincsesbánya

A 15 hektáros kastélyparkban egy római castrum alapjait tárták fel. A kutatói gödrökben több helyen is falmaradványok láthatók. „Ez egy kincsesbánya a régészeknek, de a római leleteket a kastély környékével együtt kellene vizsgálni. Ott pedig még nem kezdtek kutatni – jegyzi meg Kovács András. – Azt kellene megnézni, mit dobtak ki a szemétbe, amikor a 19. század elején betemették a várárkot.” A művészettörténész elmondja, a gyalui castrumnál végzett ásatások hozták a felszínre az Erdély területén talált két római veterándiploma egyikét. Ez egy fémlemez, melyre azt vésték, hogy tulajdonosa elvégezte szolgálatát a római seregben, és szabad római polgár lett.

A kastélyparkban a tuskók árulkodnak arról, hogy megannyi évszázados fát vágtak ki az utóbbi egy-két évben. Némelyik egészen friss vágás nyomait őrzi. A még álló fák legtöbbjét megtámadta a fagyöngy. A kolozsvári piacokon év elején kínált fagyöngyágak egy része innen származik.

Változó rendeltetés

Okos Károly alpolgármester azzal büszkélkedik, hogy a nagyanyja is ringatta a kastélyt visszaigénylő Barcsay Tamás bölcsőjét. Ő ugyanis 30 évig állt szakácsnőként a Barcsay grófok szolgálatában. Tőle hallotta azt is, hogy a második világháború idején, amikor a bevonuló román és orosz csapatok katonai parancsnokságot rendeztek itt be, a szőnyegeket csak négybe vágva tudták elvinni az épületből. „Sokan gazdagodtak meg az innen elhordott értékekből” – jegyzi meg az alpolgármester. Okos Károly azt reméli, eljön annak is az ideje, amikor idehozzák az értékeket. Barcsay Tamás egy korábbi látogatása során arról tárgyaltak, hogy rendezzenek be egy Kalotaszeg-centrumot az épületben. Az örökös azonban a legutóbbi látogatása során mintha megfeledkezett volna erről a tervről. Akkor már a turisztikai, családi felhasználás lehetőségeit mérlegelte. A Kanadában élő Barcsay Tamás professzort elektronikus levélben próbáltuk kérdezni szándékairól. Egyelőre nem válaszolt a leveleinkre.