2008. január 22., 00:002008. január 22., 00:00
A 17 éve mûködõ szervezet elsõsorban a németországi belügyminisztérium határon túli németek számára létrehozott adományprogramjának felhasználásával kisiparosoknak, illetve gazdálkodóknak nyújtott kedvezményes hiteleket, fõleg gépek vásárlásához. Idén az Európai Unió Phare CBC programjából nyert 175 ezer euró felhasználásával – németországi mintára – egy kisiparos-kamarát alapítanak. „Nagyon hiányos és gyenge színvonalú Romániában a szakmunkásképzés, többek között ezt lennének hivatottak pótolni a kamara által szervezett képzések – vázolta elképzeléseiket Hölczli. – Az állami iskolákban fõleg az elméleti oktatásra helyezik a hangsúlyt, mi viszont a gyakorlati képzést részesítjük majd elõnyben, hiszen csakis így lehet egy mesterséget jól elsajátítani.\" A kamara mindemellett jogi, gazdasági és mûszaki tanácsadással is segítené a Szatmár megyei kisiparosokat, ennek érdekében már alkalmaztak is három képzett fiatalt, egy jogászt, egy közgazdászt és egy gépészmérnököt. Az idei tervek között szerepel a tagság toborzása, akiket külföldi vásárokra is visznek majd, hogy jobb rálátást nyerjenek a szervezett tevékenységben és érdekvédelemben rejlõ lehetõségekre. Hölczli szerint a szatmári, fõleg a svábok megsegítésére létrehozott alapítvány kezdeményezését hamarosan a Temesváron és Brassóban mûködõ, hasonló profilú alapítványok is átveszik majd.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.