2010. december 20., 08:532010. december 20., 08:53
Ugyanakkor hozzátette, az alacsony ingatlanárak és a Nokia- gyár közelsége azonban vonzóak lehetnek a városokból kitelepedő fiatalok számára. A lelkipásztorral az alkalomból beszélgettünk, hogy a Kolozs megyei RMDSZ és a Claudiopolis Egyesület a szórványban élő magyar közösségeket felkaroló Kulturális Karaván rendezvénysorozat első állomásaként a kincses várostól ötven kilométerre található Magyarszarvaskend (Corneşti) községet kereste fel.
A helybeli magyar közösség a községhez tartozó Alsótökön (Tiocu de Jos), a közösségi házban gyűlt össze, hogy meghallgassa a kolozsvári filharmónia három zenészének – Kósa Krisztián, Oxana Apahidean és Mia Sfura – műsorát. A repertoárban Mozart- és Brahms-darabok szerepeltek, köztük a Magyar táncok. A karavánt a megyei RMDSZ több politikusa is elkísérte, ott volt Balázs Bécsi Attila, az RMDSZ Szamoshátért és Mezőségért felelős alelnöke, Simon Zoltán, az aranyosvidéki régió felelőse, Csoma Botond szervezési alelnök és Vákár István, a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (APIA) megyei vezetője.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, ötletgazda elmondta, a program célja a magyar kultúra népszerűsítése és a közösségépítés. Úgy tervezi, a Kulturális Karaván havonta egyszer keres fel olyan településeket, ahol a magyarok szórványban élnek, s ritkán nyílik alkalmuk magyar rendezvényen részt venni. A karaván következő állomása Ördögkeresztúr (Cristorel) lesz.
Miután végighallgatták a zenészek előadását, a helyiek megalakították az RMDSZ szarvaskendi szervezetét, Cinege Sándort választva elnöknek, Sipos Etelkát alelnöknek. A rendezvényen részt vett Florin Dorinel Julean, a község szociáldemokrata párti (PSD) polgármestere is, aki Kun Attila köszöntésére „köszönöm szépen părinte”-vel válaszolt. Elmondta, örül, hogy megalakult az RMDSZ helyi szervezete, mert eddig a magyarok három vagy négy táborra szakadtak más-más jelöltet támogatva. Kérdésünkre a polgármester kifejtette, a község 1700 lakosa összesen kilenc faluban él. Jelenleg egy turisztikai központ létrehozásán dolgoznak, a zömmel uniós pénzből finanszírozott projektet várhatóan márciusra fejezik be.
A magyar közösség helyzete nem túl rózsás, tudtuk meg Kun Attila református lelkésztől. Szarvaskenden, Esztényben, Alsótökön és Felsőtökön élnek magyarok, azonban alig éri el a húszat a 14 év alatti gyerekek száma, legtöbbjük a válaszúti iskolaközpontban tanul. „A fiataloknak sajnos nincs jövőképük” – mondta Kun Attila. Hozzáfűzte, arra is van példa, hogy román szülők adják magyar iskolába a gyerekeiket. A lelkész szerint a románság is az elöregedéssel és értelmiséghiánnyal küzd. A községben mindössze két román pap él, a többiek Kolozsvárról ingáznak, ezért gyakran előfordul, hogy a románok is a református istentiszteletre járnak el.
A lelkész elmondta, ezért olykor románul is megszólal, amiért hálásak a románok. Az emberek annyira egymásra vannak utalva, hogy szó sem lehet etnikai konfliktusról, tette hozzá. Elmondta, Szórványturizmus címmel saját projektet indított, amelyre a Kallós Alapítványnál pályázik. Ennek lényege meggyőzni a turisztikai cégeket, szervezzenek turistautakat a szórványba is. Mint mondta, van mit megmutatni a turistáknak, hiszen a közelben található a Bábolna-hegy, ahonnan 1437-ben a Budai Nagy Antal vezette felkelés is indult.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.