
2009. február 18., 14:552009. február 18., 14:55
A kinevezést maga a márt megyei elnöke is megerősítette, mondván, hogy legkésőbb szombatig átveszi új tisztségét.
A PDL megyei szervezete január 16-án arról döntött, hogy Ghileat javasolja a prefektusi tisztségre, kárpótlásul, mivel a többségében magyarok lakta érmelléki körzetben indították a novemberi parlamenti választásokon, ahol biztosra vehető volt veresége. A körzetben végül Lakatos Péter nyerte el a képviselői mandátumot.
Gavrilă Ghilea az utóbbi nyolc évben több tisztséget is betöltött a helyi közigazgatásban. 2000 és 2001-ben helyi tanácsos majd 2004-ig Nagyvárad szociáldemokrata alpolgármestere volt. 2006-ban átigazolt a PDL-be, ahol a szervezet megyei elnöki tisztségét kapta meg. Emellett, 2004 és 2008 között a Bihar megyei tanács alelnökeként tevékenykedett, jelenleg pedig megyei tanácsos.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.