
Számos kézműves érkezik idén is a nagyszebeni Hungarikum Napokra, amelyet szabadtéren, a falumúzeumban szerveznek
Fotó: Hungarikum Napok/ archív
Idén a járványhelyzet miatt nem jöhetnek külföldi résztvevők a holnap kezdődő nagyszebeni Hungarikum Napokra, de Erdély minden csücskéből érkeznek kézművesek, vendégek. Serfőző Levente, a 11. alkalommal tartandó rendezvény főszervezője elmondta, örülnek, hogy a jelenlegi helyzetben egyáltalán meg lehet tartani a magyar ünnepet.
2020. augusztus 18., 16:272020. augusztus 18., 16:27
Bár a járványhelyzet miatt nem érkeznek külföldről vendégek, Erdély minden szegletéből tiszteletüket teszik résztvevők, kézművesek a csütörtökön kezdődő nagyszebeni Hungarikum Napokon, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak a szervezők – mondta el a Krónika megkeresésére Serfőző Levente, az immár 11. alkalommal tartandó magyar ünnep főszervezője.
a szervező HÍD Egyesület körültekintően megtesz minden szükséges óvintézkedést, a közönségnek be kell tartania a járványügyi szabályokat. A Hungarikum napok a gasztronómiára összpontosít, annál is inkább, hogy Nagyszeben a Európai Gasztronómiai Régió címet viselte a tavaly, ennek keretében a magyar fesztivál, a Hungarikum Napok hivatalos műsor lehetett.
A szervezők arra törekszenek, hogy az előző években meghonosított, a közönség által kedvelt és ismert műsorszámok ne hiányozzanak a kínálatból.
– mondta el Serfőző Levente.
Arra is kitért, a korábbi években számos Kárpát-medencei meghívottjuk volt, ez idén teljes mértékben elmarad, de így az erdélyi értékekre összpontosítanak.
„Az EMKÉ-vel és más Kárpát-medencei kulturális intézményekkel együtt a Kárpát-medencei Kulturális Kerekasztalt idén Nagyszebenben szerettük volna megtartani, és a A Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivált is terveztük, de a járvány miatt sajnos mindkettő elmarad. Ezek vándorfesztiválok, korábban a Vajdaságban, a Felvidéken, Magyarországon is tartották, most Erdélyen lett volna a sor, és Szebenben szerveztük volna” – mondta Serfőző Levente.
A programban viszont szerepel az Élőben, virtuálisan, vagy hogyan? – erdélyi magyar közművelődési intézmények konferenciája. Serfőző Levente azt is elmondta,
A fesztivál kínálatában szerepel többek közt kézműves vásár, gulyásfőzés, tánc és muzsika, művészeti bemutatók és vásár, gyermekműsorok, játék-versenyek, pálinka–, kézműves sör- és borkóstolók. Fellép a kolozsvári Operettissimo Együttes, a sepsiszentgyörgyi 100 Lábú Néptáncegyüttes, középkori előadásokkal a nagyszebeni Anacronism Csoport, a sepsiszentgyörgyi Heveder Banda. Részletek a szeben.ro honlapon olvashatóak.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!