2010. április 08., 08:232010. április 08., 08:23
Gergely Balázs, az MPP kolozsvári szervezetének a tavalyi kongresszus után lemondott elnöke a Krónikának elmondta: a belső ellenzékhez tartozó kongresszusi küldöttek részt sem vesznek az OT hét végi ülésén, mivel szabálytalannak tartják azt, így szerinte Szász Jenőnek csak akkor lesz ellenfele, ha „generál magának”.
A lapzártánkig 30 polgári párti által aláírt levél címzettje Szász Jenő, mint a párt alapító elnöke. Az aláírók azért hangsúlyozzák az alapító kifejezést, mivel állításuk szerint azáltal, hogy a bukaresti törvényszék nem fogadta el az egy évvel ezelőtti alapszabály-módosítást, továbbra is a bejegyzéskor elfogadott alapszabály érvényes. Ez pedig szerintük azt is jelenti, hogy a pártnak jelenleg nincs elnöksége, hiszen az alapító alelnökök az elmúlt időszakban egy kivétellel mind lemondtak.
Az aláírók azért kérik Szásztól a küldöttgyűlés összehívásának elhalasztását egy későbbi időpontra, mert még meg sem érkezett a törvényszéki indoklás, így nem lehet tudni, hogy konkrétan mit kifogásol az igazságügyi szerv. Ugyanakkor szerintük elhamarkodott ilyen rövid idővel a döntés után összehívni az OT-t, mivel sem az alapszabály módosítása, sem az igencsak szükséges tisztújítás nincs megfelelően előkészítve.
„A jelen helyzet több mint zavaros, és félő, hogy az előkészítetlen szombati tanácskozás újabb jogvitát eredményez a párton belül. Mire e sietség, holott annak idején az elnök úr még a megyei elnökök közös levele nyomán sem volt hajlandó összehívni az OT-t? Ráadásul a jelenleg zajló háttéregyeztetések és a küldötti minőséggel nem rendelkezők újbóli összehívása kísértetiesen ismétli a tavalyi, botrányosra sikeredett OT hibáit” – fogalmaznak a belső ellenzék képviselői, akik szerint az MPP nem halad jó úton, és ezért a mindenkori elnök a „leginkább felelősségre vonható”.
„Jelen helyzetben sokan tudjuk, mi lenne a megfelelő lépés az Ön részéről, mint ahogy azt Ön is nagyon jól tudja. A hasonló ballépések és hibák, amelyeket Ön elkövetett az MPP nevében és annak képviseletében, máshol súlyos következményekkel járnak, melyeket legtöbb esetben önként vállalnak az érintettek” – teszik hozzá.
Eközben Tőkés András, az MPP lemondott országos alelnöke is nyílt levélben fordult Szász Jenőhöz, annak apropóján, hogy a pártelnök ismét meghívta az OT-re a párt önkormányzati képviselőit, márpedig egyebek mellett épp emiatt robbant ki a tavalyi botrány is. „Nem akar nem elsöprő győzelmet aratni az elnökválasztáson, és újból meghívja hangulatgyárnak az önkormányzatiakat.
Több lesz a meghívott, mint a döntéshozó ezen az előkészítetlen, alapszabálynak nem megfelelően összehívott, nagyon rövid OT-ülésen” – állapította meg Tőkés András. Ugyanakkor a Krónika információi szerint a leköszönt tisztségviselők, azaz a belső ellenzék, olyan meghívót kaptak a hét végi gyergyói eseményre, amelyben a megrovás lehetőségét is kilátásba helyezték.
Az Antal Árpád, az MPP jogtanácsosa által szignált levélben egyebek mellett az áll, hogy az érintettek sorozatosan megszegték és áthágták párttagsági kötelezettségeiket, Gyergyóban pedig majd lehetőséget kapnak arra, hogy az alakulat legfelsőbb döntéshozó szerve előtt megvédjék álláspontjukat. Eközben a napokban lemondott az MPP-ben betöltött valamennyi tisztségéről a szervezet marosvásárhelyi alelnöke, Kali István.
Lapunknak elmondta, elvárta volna, hogy a törvényszéki ítélet után Szász belássa, hogy tévedett. Ugyanakkor – tette hozzá – az MPP berkeiben többször is felelősségre vonták amiatt, hogy egyben az EMNT Maros megyei vezetője is, s azt is kérték tőle, hogy valljon színt, mondja meg, melyik oldalon áll.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.