
Képünk illusztráció
Fotó: Rab Zoltán
A vesztes cég sorozatos óvásai miatt nem sikerül kimozdítani a holtpontról a Marosvásárhelyt Szováta és Segesvár irányából Szászrégen és Beszterce felé elkerülő mintegy 11,5 kilométeres terelőút ügyét. A munkálatokat a Copisa Rt. 2017-ben hagyta félbe, mivel a tervek pontatlannak és megvalósíthatatlannak tűntek.
2021. október 07., 16:382021. október 07., 16:38
Sehogy sem sikerül „beindítania” az országos útügyi hatóságnak (CNAIR) a Marosvásárhelyt a Koronka–Jedd–Marosszentgyörgy–Nagyernye-útvonalon elkerülő kétsávos út újratervezését. A nagy későre kiírt közbeszerzési eljárásra három tervezőiroda jelentkezett, azonban a június 22-én hirdetett eredményt megóvta a második helyezett. A panasz nyomán az óvásokat elbíráló országos tanács arra kötelezte az útügyi hatóságot, hogy bírálja el újból a három jelentkező ajánlatát. Miután ez megtörtént, a CNAIR augusztus 23-án ismét eredményt hirdetett; a sorrend azonban nem változott. A vesztes ismételten jogi kifogást emelt, amelynek az elbírálása folyamatban van.
„Így még egy ideig el lehet húzni a folyamatot, ami könnyűszerrel a bíróságon folytatódhat.
– számolt be a Krónikának a jogi akadályokról az útügyi hatóság regionális szóvivője, Elekes Róbert. Ebből könnyű „kiköbözni”, hogy ha a CNAIR-nak a jövő év közepén sikerül is meghirdetnie a tendert, az építkezést elnyerő cégnek még akkor sem lesz ideje 2022-ben nekilátni a félbehagyott munkálatok folytatásához, ha a kiírás eredményét senki nem óvja meg.
Az újratervezés körüli kálvária nem a nyáron benyújtott sorozatos óvásokkal kezdődött. Miután 2017-ben szerződést bontott az építővel, a CNAIR hosszas halogatás, majd bürokratikus folyamat után 2019 nyarán hirdette meg az újratervezést és kivitelezést, csakhogy a jelentkező cégek egy sor tisztázatlan kérdéssel szembesültek. A panaszok nyomán az útügy jobbnak látta felfüggeszteni a közbeszerzési eljárást, és „lekapcsolni” a kivitelezést a tervezésről.
A terelőút építése hét évvel ezelőtt, a 2014 őszén, az államfőválasztási kampányban kezdődött. A Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori jelöltje,
A politikus távozása után egyetlen haszonjármű sem maradt. Mindez annak ellenére, hogy a spanyolok ígérete szerint akár 2016-ra is elkészülhetett volna a 11,5 kilométeres, kétsávos út.
Ehhez képest éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Copisa Rt. nekilásson a munkálatoknak. Az ibériai cég eléggé jól haladt a kivitelezéssel, azonban amikor az egyharmadához ért, teljesen megtorpant.
Ugyanakkor az előirányzott összeg is a valósnál lényegesen kevesebbnek bizonyult. A Copisa és a CNAIR közötti kenyértörés után hosszú ideig az útügyi hatóság jegelte a projektet, noha annak befejezésére Romániának sikerült uniós pénzeket lehívnia. A spanyolok – akik két másik, Bihar, illetve Giurgiu megyei építőtelepről is kivonultak – kártérítési pert indítottak az útügy ellen.
A körgyűrű másik részénél sincs előrelépés
A2020-as helyhatósági választások kampányában az RMDSZ és a függetlenként indított Soós Zoltán által beígért, Marosvásárhelyt északi irányból megkerülő út egy év után is térképre rajzolt vonal maradt. A projektet felvállaló megyei önkormányzat, illetve a további négy érintett közigazgatási egység az előtanulmány fázisáig sem jutott el. A több mint húsz kilométeres szakaszon a Kolozsvár, valamint a Mezőség felől érkező sofőrök Szászrégen irányába kerülhetnék el a várost.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
szóljon hozzá!