Föld alá süllyesztik a szeméttárolókat

Sepsiszentgyörgy – Öt föld alatti hulladéktároló építésével szeretné rendezni a kukázók problémáját a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat, közvetve pedig növelnék a parkolóhelyek számát a városban – tájékoztatott Tóth Birtan Csaba.

2007. június 05., 00:002007. június 05., 00:00

A Tega Rt. köztisztasági cég igazgatója közölte, idén kísérleti jelleggel öt sepsiszentgyörgyi negyedben felszámolják a klasszikus hulladékgyűjtő szigeteket, és helyettük földbe süllyesztett szeméttárolókat építenek. Minden szemétgyűjtőhelyre két, egyenként 3000 literes tartályt helyeznek el a földbe, a felszínen mindössze a szemét beürítésére szolgáló fedeles henger látszik majd. A lakosok a fedelet felnyitva, egy kisebb tartályba üríthetik hulladékaikat, azt lecsukva, a szemét a tartályba kerül. Így a kukázók nem férhetnek hozzá a szeméthez, és tiszta marad a tárolók környéke. „Nagyon drága módszer, idén 108 ezer lejt szánunk az öt kísérleti jelleggel megépítendő föld alatti hulladéktárolóra” – magyarázta Tóth Birtan Csaba. Ezenkívül Sepsiszentgyörgy több negyedében új szelektív hulladékgyűjtő szigeteket hoznak létre. A napokban már hét hulladéktárolónál állították fel a színes, műanyagból készült, egyenként 350 literes tartályokat a pillepalack, üveg és papír számára.

Tóth Birtan Csaba elpanaszolta, minden erőfeszítésük ellenére sem sikerül tisztán tartani a várost, sokan pedig illegális szeméttelepekre hordják a hulladékot. Hozzátette, a Szemerja negyedi újonnan épült villasor lakói sem fizetnek a szemét szakszerű elszállításáért, inkább rábízzák hulladékukat egy-egy szekeresre, aki többnyire törvénytelen szeméttelepekre viszi a szemetet. A köztisztasági vállalat vezetőjének számításai szerint a városszéli törvénytelen szeméttelepeken mintegy 500 köbméter hulladékot halmoztak fel; azok felszámolására több tízezer lejt kénytelenek költeni a város költségvetéséből.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza
2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál
2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök