Fizetésre kötelezik a kormányt a hadrévi romák ügyében

A több mint két évtizeddel ezelőtti gyújtogatásokban a Maros megyei településen több cigány háza leégett, három roma lakos életét vesztette. Az elmúlt években több mint száz érintett volt kénytelen ismét a bírósághoz és különböző emberjogi szervezetekhez fordulni, mivel az egymást váltó kabinetek nem tartották be a kárpótlást rendező 2006/523-as kormányrendeletet.

Ennek értelmében az államnak 2008-ig újjá kellett volna építenie a falu románsága által felgyújtott lakóházakat, ugyanakkor kimondottak a romák számára létre kellett volna hoznia egy járdalapok gyártására alkalmas kisebb ipari egységet, kialakítania egy orvosi rendelőt és alkalmaznia két, cigánykérdéssel foglalkozó szaktanácsost. A kolozsvári táblabíróság most arra kötelezi a Ponta-kabinetet, hogy erkölcsi kártérítésként a százhárom panaszos mindenikének fizessen egyenként 1500 eurót. Az ítélet nem végleges, tizenöt napon belül megfellebbezhető.

A hadrévi romák botránya 1993. szeptember 20-án robbant ki, amikor a helyi románság megelégelte a cigányok garázdálkodását, és jó pár roma családra rágyújtotta a házat. Az összetűzésekben négy személy – egy román és három cigány – meghalt, tizennégy épület leégett, további három megrongálódott. A hazai bíróság mindössze 1997-ben, a Pro Európa Liga és más emberjogvédelmi szervezetek nyomására volt hajlandó napirendre tűzni a hadrévi romák ügyét.

A felemás ítéletek nyomán az érintettek a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordultak, és pert nyertek. Mivel Bukarest ezek után sem volt hajlandó gyakorlatba ültetni az ítéletet, 2008-ban a Pro Európa Liga akkori aktivistája, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) jelenlegi tagja, Haller István éhségsztrájkba kezdett. Akkor mindkét kormánypárt – a nemzeti liberális, valamint az RMDSZ – a strasbourgi döntés betartásáról biztosította Hallert, aki gesztusáért még „fülhúzást” is kapott a szövetség vezetőitől.

Tavaly Maros megye akkori kormánymegbízottja, Corneliu Grosu is jelezte, hogy ideje lenne betartani a strasbourgi emberjogi bíróság 2005. július 12-én hozott végleges és megfellebbezhetetlen ítéletét. Mint mondta, az építkezési tervek már rég elkészültek, és az Országos Lakásügynökség évekkel ezelőtt elkülönítette a házak felhúzásához szükséges alapot. Ráadásul komoly nyomás erősödik Romániára a húsz éve megoldatlan etnikai ügy miatt.

A prefektus nem kívánta kommentálni, hogy elődei, illetve a mindenkori kormányok miért nem vették komolyan a nemzetközi testület döntését, ő azonban megígérte, hogy még 2013-ban „nagyjából” gyakorlatba ülteti azt. Idei nyugdíjazásáig azonban erre nem került sor. Igaz, a prefektus már akkor sajátos feltételeket szabott az ítélet betartása érdekében.

Mivel az egyik leégett ház tulajdonosa többnyire Írországban tartózkodott, inkább az építkezésre szánt pénzhez szeretett volna jutni, mintsem visszaköltözni a számára rossz emlékeket hordozó faluba. Ezzel szemben Grosu kimondottan a hazatelepedéshez kötötte a bírósági ítélet betartását, és úgy vélte, az áldozatot semmiként nem illeti pénzbeli kárpótlás. „Házat esetleg kaphat az érintett fél, de csak abban az esetben, ha hazatelepedik Hadrévre” – fogalmazott az időközben nyugdíjba vonult kormánymegbízott.

Grosu a műhely felépítését és felszerelését is ellenezte, mondván, hogy a hadrévi romák amúgy sem vehetnék fel a járdapiskóták gyártásában a versenyt a környékbeli piacot uraló nagyenyedi Valpet céggel. Grosu ehelyett inkább a lókereskedést javasolta az érintetteknek.

Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, aki ’93 óta figyelemmel követi a hadrévi ügyet, akkor úgy vélekedett, hogy Románia valóságos hagyományt teremtett az időhúzásból, a kisebbségi jogok semmibevételéből és a nemzetközi ítéletek be nem tartásából.