Fiatalok hétvégi uralma

2006. június 05., 00:002006. június 05., 00:00

A mandátumuk eredményeiről tartott sajtótájékoztatón a 27 éves Székely István, Sepsiszentgyörgy ifjú polgármestere, Emil Pantelimon és Walter Henrietta diák alpolgármesterek elmondták: kávézással és újságolvasással kezdték napjukat, de ezt követően felgyorsultak az események, hiszen a városháza alá rendelt intézmények – az iskolák, szállítási, köztisztítási vállalat és a közösségi rendőrség – vezetőinél tartottak munkalátogatást. Beszámolójuk szerint minden intézményvezető a pénz hiányára panaszkodott.
Az ifjúsági tanácsok ülése 11 órától kezdődött. Sepsiszentgyörgyön a fiatal testület ülésének elején még a teremben tartózkodott Albert Álmos polgármester, valamint néhány valódi tanácstag is, de egy idő után távoztak. A helyi testület egyik tagja távozásakor elmondta: az ifjú tanácsosok ülése a KISZ-gyűlésekre emlékeztette. A 26 fiatal tanácsos 12 korábban előkészített határozatról szavazott. Döntöttek egy ifjúsági központ létrehozataláról, ifjúsági rendezvényeket hirdető táblák elhelyezéséről, évi 400 millió régi lejes ifjúsági alap létrehozásáról és egy kétnyelvű ifjúsági folyóirat indításáról. A magyar nyelven zajló ifjúsági tanácsülésen a román ifjak az igazi román tanácstagokkal ellentétben hajlandóak voltak fülhallgatóból hallgatni a tolmács fordítását. A tanácsülést követően a fiatal polgármester és két helyettese kifejtette: remélik, hogy az általuk elfogadott határozatokat majd a valódi tanács is megszavazza. Antal Árpád, Márton Árpád, Petre Strãchinaru képviselő és Puskás Bálint szenátor parlamenti látogatásra invitálták a fiatalokat, akik elismerő diplomát adtak át a valódi városi tanács három legfiatalabb tagjának és Albert Álmos polgármesternek, valamint az alpolgármestereknek. A fordított napon a fiatalok megállapodtak abban, hogy továbbra is működtetik az ifjúsági árnyéktanácsokat. Kovács Zsolt
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez