2011. október 04., 08:042011. október 04., 08:04
Ennek értelmében száz fiatalt szeretnének bejuttatni a helyi tanácsokba a jövő évi választásokon. Grüman Róbert, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) elnöke tegnap sajtótájékoztatón ismertette a fiatalok által kezdeményezett ötletet, amely az elhangzottak szerint lendületet, friss vért vinne a környék politikai életébe. A sajtótájékoztatón néhány jelölt is bemutatkozott. Grüman kifejtette: a program elsődleges célja, hogy a fiatalok minden önkormányzatban jelen legyenek, ugyanis ők tudják a leghitelesebben képviselni korosztályukat. Hangsúlyozta, hogy az idősebbek tapasztalata mellett szükség van a fiatalok tenni akarására, újszerű ötleteikre. A jelöltek szerint az önkormányzatoknál lenne igény a fiatal munkaerőre, és a helyi civil szervezetek támogatnák is őket. A sajtótájékoztatón megjelent kézdivásárhelyi, ozsdolai, gelencei és esztelneki képviselők máris rengeteg új ötletet vázoltak fel, ifjúsági alapok, egyesületek létrehozásán, városfejlesztési programokon gondolkodnak, illetve a hagyományok felkarolását, a turizmus, a sport- és művelődési élet fellendítését tervezik.
Deák Mária
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.