Felvonulás a tordai magyar iskoláért

„Arra számítottunk, hogy az idén Kolozs megyében két önálló magyar iskolát indítunk, Tordán és Bánffyhunyadon, ahogy tettük ezt minden évben Erdély más településein” – mondta el szombaton Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján Markó Béla.

Gazda Árpád

2006. május 15., 00:002006. május 15., 00:00

Az RMDSZ elnöke szerint a szövetség célja az önálló oktatási intézmények létrehozása, amit az autonómia felé vezető útnak tekintenek. „Habár korábban úgy tűnt, hogy a két önkormányzat támogatja elképzeléseinket, egyelőre mindkét elképzelésünk megfeneklett” – magyarázta, hozzátéve, hogy továbbra is próbálkoznak az iskolaindítással, ez viszont nem a kormányon, hanem a helyi önkormányzaton és a koalíciós partnereken múlik.
A tordai magyar iskola megalakulását kezdeményező bizottság – az RMDSZ tordai szervezete, a katolikus, a református és az unitárius egyházközségek, valamint a Petőfi Társaság – május 21-ére tiltakozó felvonulást tervez a városban, mivel a helyi tanács az ígéretek ellenére hónapok óta nem tűzte napirendre a magyar iskola létrehozásának ügyét. Habár az iskolaalapításnak minden szükséges feltétele megvan, a helyi tanács jóváhagyása nélkül nem lehet a tanfelügyelőséghez fordulni az igénnyel. Ádámosi Klára, a tordai RMDSZ elnöke elmondta, csak a tüntetés hozhat eredményt, mert a Demokrata Párt frakciója által uralt tanácsban a szövetség tanácsosai nem számíthatnak összefogásra a magyar iskola ügyében. A szervezők háromszáz-négyszáz tüntető részvételére számítanak, akiket arra kérnek, magyar nyelvű tankönyvvel és virággal jelenjenek meg a felvonuláson. A hétvégén Kisbácson tartott Kolozs megyei RMDSZ-közgyűlés résztvevői nyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyben támogatásukról biztosították a tordaiakat. Amint arról korábban beszámoltunk, miután a tordai önkormányzat elutasította az önálló magyar iskola megalapításának gondolatát, Nagy László unitárius lelkész tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hozzátartozói és az ülésen részt vevő magyar tanácsosok úgy gondolják, a lelkész halálához nagymértékben hozzájárult, hogy a nagy-romániás képviselők durva és személyeskedő hangon kirohantak a magyar iskola szükségessége mellett érvelő Nagy László ellen. Kertész Melinda, Lázár Lehel
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán