2010. június 29., 10:282010. június 29., 10:28
A megyei utakat hét csoportra osztotta a megyei önkormányzat, így őszig összesen hét különböző megvalósíthatósági tanulmányt készítenek el, a munkálatok összértéke mintegy másfél millió lejre rúg – közölte továbbá Tişe. Radu Bica, a megyei tanács alelnöke hozzáfűzte: azért döntöttek a teljes felújítás mellett, mert az utóbbi két évben hiába fordított komoly összegeket az utak karbantartására a megyei önkormányzat, látványos eredményt nem értek el vele.
Alin Tişe szerint 2012 végére a felújított utak egy részét már átadják. Hangsúlyozta, valamennyi politikai párt támogatja az utak felújítási tervét, ami azért fontos, mert a megyei önkormányzati képviselőtestület mandátuma alatt nem fejezik be a munkálatokat.
Az elöljáró továbbá közölte, a felújítandó útszakaszokat aszerint jelölték ki, hogy mekkora népességet érintenek, turisztikai szempontból menynyire forgalmasak, illetve szempont volt az is, hogy vészhelyzet esetén könnyen megközelíthetőek legyenek az érintett települések. A megyei önkormányzat becslései szerint jelenleg egy kilométer aszfalt körülbelül nyolcszázezer–egymillió lejbe kerül, a munkálatokat a tervek szerint három év alatt fejeznék be.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.