
Kivárt. Hosszas várakozás után végre felállványozhatják a Szaniszló utcai iskolaépületet
Fotó: Ovisuli.ro
Több mint ötmillió lejből újítja fel a nagyváradi önkormányzat a Szacsvay Imre Általános Iskola épületét. A munkálat sürgősségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy tavaly tüntetni sem restelltek érte a magyar diákok.
2020. július 10., 11:262020. július 10., 11:26
2020. július 10., 11:292020. július 10., 11:29
Áfa nélkül 5,25 millió lejből újítja fel a nagyváradi önkormányzat a Szacsvay Imre Általános Iskola épületét, a teljes felújítást feltételező munkálatokra augusztus 11-éig jelentkezhetnek a cégek a frissen közzétett online kiírás szerint. A polgármesteri hivatal közleményében rámutat, hogy a felújítás a két épületrésznek a közművesítésére és egyéb, villany-, gáz- stb. hálózataira is kiterjed. A nyertesnek ítélt cégnek 18 hónap alatt kell elkészülnie majd a nagyszabású munkálattal.
A Szacsvay-iskola főépülete ugyanis évtizedekig visszaszolgáltatási per tárgyát képezte, a római katolikus egyháznak azonban végül nem sikerült visszaszereznie. Az ingatlan tavaly állami tulajdonba és a nagyváradi önkormányzat kezelésébe került, mely végül többéves kivárás után felújítja.
Az ingatlan leromlott állapota korábban számos vita alapját képezte a nemzeti liberális párti (PNL) városvezetés és az ellenzéki RMDSZ között. Tavaly júliusban fajult el az ellentét, amikor a Szacsvay Imre Általános Iskolában és az Ady Endre Gimnáziumban tanuló magyar fiatalok szüleikkel és tanáraikkal közösen „A mi iskolánk nem számít?”, „Bolojan unlike” feliratú transzparensekkel vonultak be a nagyváradi tanács rendes ülésére, így tiltakozva az ellen, hogy a városvezetés román iskolákra költi a Bihar megyei önkormányzat által célirányosan nekik szánt támogatást. A tiltakozókat Szabó József megyemenedzser is elkísérte a városházára.
Az ügyben felszólaló RMDSZ-es helyi tanácsosok azt nehezményezték, hogy
A pénzből az előbbi tanintézet tatarozását, illetve az utóbbi fűtőberendezését kellett volna megoldani. Az RMDSZ-es önkormányzati képviselők úgy vélték, a polgármester „egy kis jóindulattal” megoldhatta volna a magyar gyerekek gondjait.
Ilie Bolojan polgármester azzal indokolta a pénz átirányítását, hogy a magyar iskolák felújítása a római katolikus egyház miatt nem lehetséges, mely előbbinek a visszaszolgáltatását kérte, utóbbit pedig visszakapta. Mivel nem az önkormányzat a tulajdonos, nem költhet az épületekre, mondta akkor az elöljáró, hozzátéve, hogy ha megegyeznek az egyházzal, az a per szempontjából azt jelentené, hogy elismerik a tulajdonjogát.
A Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai ingatlanért folytatott pereskedésnek az vetett véget, hogy a Bihar megyei törvényszék elutasította a Nagyvárad-Olaszi Római Katolikus Plébániának a nagyváradi bíróság 2017. október 6-i döntése ellen benyújtott fellebbezését, jogerősnek nyilvánítva a bírósági döntést. A plébánia 2015-ben az egykori Szent László Koldusápoló és Fiúgyermek Menedékház jogutódjaként való elismerését kérelmezte a bíróságon annak érdekében, hogy visszaigényelhesse a jelenlegi Szacsvay Imre Általános Iskola Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai épületét, valamint az Úri (Roman Ciorogariu) utca 41-es számú lakóépületet.
A döntést követően az önkormányzat elrendelte az iskola udvarának a leaszfaltozását és a homlokzatfelújítás előkészítését.
A Szacsvay Imre országgyűlési jegyzőről elnevezett iskola egyébként Nagyvárad egyetlen önálló magyar 5–8. osztályos iskolája. 2011-ben jött létre az egykori 9-es iskola és a 14-es (Dacia) iskola magyar osztályainak egyesítéséből. A belvárosi tanintézetben tavaly mintegy 900 magyar gyerek tanult.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!