2010. március 25., 16:132010. március 25., 16:13
Elmondta, az RMDSZ szakértői, politikusai folytatják a konzultációt az új oktatási törvénytervezetről: a megyei tanfelügyelőkkel, magyar középiskolai vezetőkkel és egyházakkal lezajlott megbeszélések után, csütörtökön a magyar felsőoktatási intézményvezetőkkel, szakemberekkel tekintették át a kormány által első olvasatban elfogadott új tervezet rendelkezéseit.
„Értékelem az oktatási miniszter munkáját, mert egy jó törvénytervezetet készítettek, amelyben benne van egy mélyreható reform lehetősége, elsősorban ami a decentralizációt illeti, és ez nekünk, magyaroknak rendkívül nagy érdekünk, hogy az oktatással kapcsolatos döntések minél közelebb történjenek a helyi közösségekhez, másrészt pedig, hogy a finanszírozási lehetőségeket is decentralizáljuk” – mondta a szövetségi elnök.
Rámutatott, a magyarság számára az oktatási törvény két szempontból is jelentős: egyrészt a közösséget is közvetlenül érinti az általános reform, amely által lehetőség nyílik a szülők, tanárok számára, hogy valóban ellenőrizhessék az iskolák működését, ugyanakkor nyilvánvalóan alapvetően fontosak a sajátos anyanyelvi oktatással kapcsolatos jogok is. „A jelenlegi tervezetben az egyetem előtti oktatással kapcsolatos rendelkezések kielégítő keretet adnak, természetesen még sok mindent finomítani kell, ahogyan a felsőoktatással kapcsolatban is. Például a törvény biztosítja azt, hogy multikulturális egyetemeken külön karok, tanszékek keretében működjék az anyanyelvű oktatás, de itt további tisztázásra van szükség” – hangsúlyozta a kormányfő-helyettes.
A magyar felsőoktatás kolozsvári vezetőinek azonban felemás a véleménye a tanügyi törvénytervezetről.
Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BTTE) rektorhelyettese a Krónikának elmondta, az egyetem hivatalos álláspontja szerint a jelenlegi tanügyi törvénytervezet azért nem jó, mert túl tágan értelmezi az egyetemi autonómiát. „A törvénytervezet jelenlegi formájában túl nagy beleszólást biztosít az egyetemen kívüli fórumoknak. A magyar tagozat ugyanakkor üdvözli azt, hogy a tervezetbe bekerült, hogy a BBTE biztosítja a magyar nyelvű oktatást. Ezt plusz garanciaként értékeljük, mert nem szerettük volna, hogy ez hosszú távon az egyetem vezetőségétől függjön” – nyilatkozta a Krónikának Magyari.
Tonk Márton, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja szerint nem mindegy, hogy a tervezetet milyen szempontok figyelembevételével elemezzük. „Ha a romániai magyar oktatás szempontjából elemzem a tervezetet, akkor ez a törvény bizonyos elemeiben tartalmazhat előrelépéseket az állami magyar felsőoktatás terén. A Sapientia-egyetem szempontjából azonban van kifogásolnivalóm. A törvény egyik cikkelye felsorolja a magyar tannyelvű, államilag támogatott felsőoktatási intézményeket: a BBTE-t, a marosvásárhelyi színművészeti és a gyógyszerészeti egyetemet. Attól tartok, ez a cikkely hivatkozási alap lehet majd, ha a Sapientia akkreditálása után állami támogatást kérünk” – mondta lapunknak Tonk Márton.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.