2011. június 06., 08:452011. június 06., 08:45
A „Rabok gödre” néven emlegetett területen kezdődő feltárások célja megkeresni, azonosítani, és kihantolni több olyan ellenzéki értelmiségi holttestét, akiket a múlt rendszer idején politikai elítéltként az enyedi börtönben kínoztak halálra. Az ásatást Gheorghe Petrov, az Erdélyi Történelmi Múzeum régésze vezeti önkéntesként, de szintén ingyen vesznek részt a munkálatokban az enyedi, a tordai és gyulafehérvári múzeumok képviselői is. Az ásatásoknál Marius Oprea, az intézet vezetője is jelen lesz. A kommunizmus áldozatainak exhumálásával foglalkozó történész korábban a Krónikának azt nyilatkozta, hogy a munkában a nagyenyedi börtön rabjai segítenek, akik önként jelentkeztek, hogy segítik kiásni politikai okokból fogvatartott elődeik hamvait. Mint ismert, a szamosújvári, máramarosszigeti és Râmnicu Sărat-i börtön mellett az enyedi létesítményben tartották fogva, és végezték ki a múlt rendszert ellenző romániai értelmiségieket: politikai pártok vezetőit, egyházi személyeket, katonákat.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!