Hirdetés

Félsiker gyesügyben: két lehetőség közül választhatnak jövőre a kismamák

Két lehetőség közül választhatnak azok a kismamák, akik január elsejét követően hozzák világra gyermeküket – döntött tegnap a kormány. Az egyik verzió szerint továbbra is 3400 lej a gyereknevelési segély felső határértéke, de a szabadság időtartama mindössze egy év. A második változat értelmében két év a gyereknevelési szabadság, viszont a segély legfeljebb 1200 lej lehet. Félsikert könyvelhetnek tehát az intézkedés nyomán azok a kismamák, akik az ország több városában is tiltakozó megmozdulásokat szerveztek tegnap a gyes időtartamának egy évre történő csökkentése ellen.

Krónika

2010. december 08., 17:122010. december 08., 17:12

Elfogadta tegnap a kormány a gyereknevelési szabadságra és segélyre vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet. A Boc-kabinet által kidolgozott megoldás értelmében két változat közül választhatnak a szülők. Az egyik verzió szerint továbbra is 3400 lej a gyereknevelési segély felső határértéke, de a szabadság időtartama mindössze egy év. Ha a szülő az egyéves időszak letelte előtt visszatér a munkahelyére, havi 500 lejt kap addig, amíg a gyerek betölti első életévét.

Az is választható, hogy a gyerek kétéves koráig a szülő fizetetlen szabadságra megy. A második változat értelmében két év a gyereknevelési szabadság, viszont a segély legfeljebb 1200 lej lehet. Mindkét verzió esetében a segély minimális határa 600 lej. Emil Boc miniszterelnök közlése szerint a kismama előző tizenkét havi átlagbérének a 75 százalékát kapja majd meg mindkét opció esetében, ha ez nem kevesebb, mint 600 lej – ez az összeg ugyanis minden olyan kismamának jár, aki a szülést megelőző évben dolgozott.

Ioan Botiş munkaügyi miniszter ugyanakkor arról is beszélt, hogy az új előírások csak a január 1. utáni születésekre vonatkoznak. Emil Boc kormányfő eközben tegnap esti sajtónyilatkozatában arról beszélt, hogy tizenkét olyan európai uniós tagállam van, ahol nem is biztosítanak gyermeknevelési támogatást. „A román állam még a megszorításokat szükségessé tevő nehéz gazdasági körülmények között is erőfeszítéseket tesz ebben a tekintetben” – szögezte le a miniszterelnök. Mint arról beszámoltunk, Emil Boc hétfőn ugyan még arról beszélt, hogy a gyereknevelési szabadság időtartama egy évre csökken, a segély összege pedig változatlanul 600 és 3400 lej közötti értékű lesz. Az RMDSZ azonban kedden jelezte: nem ért egyet a csökkentéssel, de hajlandó tárgyalni a segély felső határának csökkentéséről.

A kormány számításai szerint a jövőbeni édesanyák 35–40 százaléka az egyéves gyermeknevelési szabadságot fogja választani – jelentette ki a kormányülést követően a munkaügyi tárcavezető. Mint részletezte, a két lehetőségre összesen 1,9 milliárd lejt kell a jövőben költenie a kormánynak, s 100 millió lejt spórolnak meg várhatóan az állami költségvetés számára.

Eközben tegnap délelőtt az ország több városában is tiltakozó akciókat szerveztek a kismamák az előzetesen bejelentettek, azaz a gyes időtartamának egy évre történő csökkentése miatt. Több tucat kismama tüntetett tegnap Kolozsváron a gyermeknevelési szabadság lerövidítése ellen, a felháborodott kismamák a Főtérről vonultak a prefektúra épülete elé, ahol csendben, némaságukkal tiltakoztak az intézkedés ellen. „Így akarjuk kifejezni elégedetlenségünket a kormány tökéletlensége miatt” – nyilatkozta a Krónikának Sándor Boglárka, a babakocsis felvonulást szervező Életfa Családsegítő Egyesület képviselője.

A magyar szervezet akciójához egyébként a Părinţii Clujeni Egyesület is csatlakozott. „Azért gondoljuk, hogy szükség van a kétéves gyermeknevelési szabadságra, mert mi, akik itt vagyunk, tudjuk, hogy a szoros közelséget a gyerekkel nem lehet pótolni, s ezt szakértők megerősítették. Helyből nem pénzkérdés a dolog, mert megtehetjük, hogy bölcsődébe adjuk a gyereket, vagy fogadunk egy nénit, aki vigyáz rá, esetleg a nagyszülők segítségére támaszkodunk. Bármelyik lehetőséget is választjuk azonban, azt érjük el, hogy nem mi neveljük a gyerekeinket – fogalmazott Sándor Boglárka. – Ne legyen már gond, hogy lelkileg is egészséges gyerekeket akarunk nevelni!”

Mintegy 120 anyuka vonult ki gyerekével együtt tegnap délelőtt Csíkszeredában is a prefektúra épülete elé, hogy bár a megszokott tiltakozásoknál csendesebb formában, de nemtetszését fejezze ki a gyereknevelési szabadság idejének csökkentésével kapcsolatban. A csíki anyák csatlakoztak a Mame pentru mame szervezet fővárosi tiltakozásához, a megmozdulást pedig többek között a több édesanya által működtetett levelezőlistán népszerűsítették.

„Felháborítónak tartom azt, amit a kormány az édesanyákkal tesz, azért, mert nincs kidolgozva egy olyan tervezet, ami szerint a gyerekeket otthon hagyhatnánk egyéves kor után” – mondta Márdirosz Ágnes színésznő, édesanya. Hozzátette, egy egyéves gyerek még jó esetben anyatejjel táplálkozik, így nem lehet rábízni valakire, vagy bölcsődébe járatni. Egy másik édesanya bevallotta, a második gyerekének vállalásakor döntő szempont lesz az, hogy otthon maradhat-e a csemetével, vagy vissza kell mennie dolgozni. Az egyórás békés tüntetést követően a csíki anyák írásban nyújtották be a kormány törvénytervezetével kapcsolatban megfogalmazott tiltakozásukat. Amint írták, nincs lehetőségük részmunkaidős állásban elhelyezkedni, nincsenek bölcsődék, és nem tudnak dadát fogadni minden gyerekük mellé. Sipos Magda, a prefektúra szociális osztályának képviselője közölte, a követeléseket továbbítják a kormánynak.

Sepsiszentgyörgyön is utcára vonultak a szülők, hogy a fizetett gyermeknevelési szabadság egy évre történő csökkenése ellen tiltakozzanak. Tegnap délben a  prefektúra előtt több mint száz anya, apa és nagyszülő tologatta a babakocsit, ringatta a hordozóban az apróságot, vagy követte szemmel a már futkosó nagyobbakat. A megmozdulást a helyi Kismama Klub kezdeményezte. A kismamák felhívták a figyelmet, hogy a csendes tüntetésre azért kellett elhozzák a gyerekeiket, mert nem volt, akire őket hagyniuk. A fiatal családok többsége nem engedheti meg a gyermekgondozót, hiszen átlag 5 lejt kell fizetni egy óra felügyeletért, és egy hónapra 600–1000 lejt is elkérnek. A tüntetésen részt vevők egyetértettek abban, hogy a kormány rendelkezése országos szinten csökkenteni fogja a gyermekvállalási kedvet. 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
Hirdetés
Hirdetés