Fellendülőben a magyarországi munkavállalás

A három partiumi megye – Bihar, Szatmár és Szilágy – a határ közelsége miatt vezet ezen a területen: heti vagy kétheti rendszerességgel innen ingázik a legtöbb építőmunkás Magyarország különböző építőtelepeire Győrtől Békéscsabán át Debrecenig. Többségük Erdélyben bejegyzett cégek alkalmazottjaként, akik idehaza lejben kapják a romániai átlagnál magasabb bérüket, plusz a cég biztosítja a szállításukat és szállásukat.

Egy neve elhallgatását kérő budapesti építőipari cég vezetője a Krónikának elmondta, a magyar építőiparban egyre megkerülhetetlenebb a határon túli magyar munkaerő. Az ország több építőtelepén erdélyi és délvidéki alvállalkozókkal és mintegy 250 határon túli magyar kőművessel, áccsal, hegesztővel és más szakmunkással dolgozó nagyvállalat mérnöke igen elégedett az erdélyi munkavállalókkal, akik nemcsak megbízhatóak, és jó munkát végeznek, hanem könnyebben alkalmazkodnak a ridegebb munkakörülményekhez is.

Kérdésünkre, hogy miért előnyösebb egy erdélyi kőművesnek Magyarországon és nem Németországban dolgozni, a budapesti mérnök úgy fogalmazott: Magyarország bármelyik településéről legalább kéthetente haza tud térni Erdélybe, másrészt

„Ha a Németországban dolgozó építőipari szakmunkás a hónap végén leszámítja az ott-tartózkodás költségeit, csak kevéssel visz haza több pénzt, mint a magyarországi cégeknél dolgozó erdélyi társai” – fogalmazott budapesti riportalanyunk.

A kilencvenes évek exodusa

Az építőiparban dolgozók számának látványos megugrása a Szilágyság magyar falvaiban mérhető le legjobban. A kilencvenes években itt omlott össze leggyorsabb ütemben a zilahi, szilágycsehi vagy a szilágysomlyói ipar, a fennmaradó üzemek pedig olyan keveset fizettek, hogy a fiatalok többsége faképnél hagyta szülőföldjét, és Magyarországon próbált szerencsét.

Közéjük tartozott a Zilahtól 19 kilométerre fekvő tövisháti Vérvölgyön élő Szabó Zoltán is, aki 1992-ben érettségizett a csőgyár egykori szaklíceumában. Hiába kötött szerződést az üzem a tanulókkal, hogy majd alkalmazza őket, mert a rendszerváltás utáni időszakban a meglévő alkalmazotti gárda jó részétől is meg kellett válniuk, nemhogy újakat alkalmazzanak.

– emlékszik a kezdeti útkeresésére a 46 éves építőipari vállalkozó.

Akkoriban vált divattá, hogy a szi­lágysági magyar fiatalok tömegesen átjártak Magyarországra dolgozni. A lányok, asszonyok főleg a mezőgazdaságban – gombapincékben, mezőgazdasági farmokon vagy a kereskedelemben –, a férfiak pedig elsősorban építkezéseken vállaltak munkát. Szabóék is családi házak építésénél kezdték segédmunkásként, hiszen a fémiparban szerzett hengerész szakmájával nem volt mit kezdenie. Beletanult a kőműves szakmába, és örömmel tapasztalta, hogy az erdélyi fizetések két-háromszorosát keresi meg.

Az új munkahelyen elsősorban tető- és falszerkezeteket építettek, ami anyagilag is jobban megérte, mint a korábbi házépítés. Szabó Zoltán 2006-ig dolgozott itt, a felesége a környéken volt bolti eladó, mígnem eldöntötték, elég volt a hányódásból, és hazatérnek. Közben otthon, Vérvölgyön sikerült a Magyarországon keresett pénzből felépíteni a házat.

Egyrészt sok a szélhámos cégvezető, aki átveri az üzlettársait, nem fizet idejében, másrészt a munkatelepek munkaszervezése csapnivaló. „Nemegyszer megtörtént, hogy egy-egy doboz csavar miatt álltunk tétlenül egy napig. A munkatelepet vezető fiatal mérnökök tapasztalatlanok, nem látják át az anyagszükségletet, vagy későn rendelnek anyagot, így minden csúszik. A romániai munkatelepekről legtöbb esetben a hozzáértés, a profizmus hiányzik, ami számomra nagyon bosszantó. Magyarországon teljesen más munkakörülményekhez szoktam” – magyarázza bosszúsan a vállalkozó, aki rövid erdélyi keresgélés után ismét visszatért Magyarországra.

Egykori cégénél, ahol korábban munkásként dolgozott, vállalkozóként is tárt karokkal fogadták. A tíz évvel ezelőtti öt munkásból álló csapata ma 15 embert számlál. Épített Tesco áruházat, dolgozott az Audi gyár bővítésén, de megfordult Magyarország minden szegletében. Folyamatosan 10-12 napot dolgoznak az anyaországban, utána 4-5 napra hazatérnek a családjukhoz, majd minden kezdődik elölről. Vendéglátóm szerint a faluból és a környező településekről alkalmazott szakmunkásai elégedettek a bérrel: havonta nettó ezer euró fölötti összeget keresnek, ami még mindig jóval magasabb a romániai béreknél.

Meg kell fizetni a munkaerőt

Szabó Zoltán azokat a cégeket sorolja, amelyek a környékről Magyarországon dolgoznak. A legtöbb cégtulajdonos hozzá hasonlóan szakmunkásként kezdte, és egy idő után váltott. Kisebb csapatokat hoztak össze, akikkel Magyarországon újrakezdték. Időnként itthon is elvállalnak egy-egy munkát, de mindig visszatérnek a határ túloldalára, ahol hosszú távra van szerződésük. Szabó szerint az sem elhanyagolható tényező, hogy magyar környezetben dolgoznak, és jól ismerik a megbízót, akivel hosszú évek során jó munkakapcsolat alakult ki.

– magyarázza Szabó. Kiderül, a magyarországi bérek nagyon gyors ütemben zárkóznak fel a nyugat-európai bérszínvonalhoz. Szerinte emiatt sem érdemes nyugatabbra keresgélni. Másrészt aki Magyarországon vállal állandó jelleggel munkát, annak a koronavírus-járvány miatti határzár is átjárható. A vérvölgyi cégvezető szerint túlzott a hazai munkaerőhiány miatti siránkozás: aki a munkatársait megbecsüli, annak nincsenek munkaerőgondjai. Szabó Zoltán szerint olyan cégek nem találnak munkásokat, amelyek keveset fizetnek, illetve alkalmazottaik nem azt kapják, amiben megállapodtak a munkaadóval.