Hirdetés

Felkészültek a konzulátusok az állampolgárságot igénylők rohamára

A Magyar Köztársaság kolozsvári és csíkszeredai külképviselete egyaránt felkészült a január 3-a után várható rohamra – ekkortól nyújthatják be mindazok a román állampolgárok a könnyített honosításhoz szükséges iratcsomókat, akik már korábban időpontot kértek. Mind a kincses városi főkonzulátuson, mind pedig a székelyföldi konzulátuson növelték az emberállományt, hogy minél hatékonyabban ki tudják szolgálni a hozzájuk fordulókat. A létavértesi polgármesteri hivatalban ugyan nem alkalmaztak új embereket, de örömmel várják az erdélyieket és partiumiakat.

Gazda Árpád

2010. december 29., 09:052010. december 29., 09:05

Ha a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulátusán ma szeretné valaki előjegyeztetni magát a magyar állampolgársági kérvény benyújtására, áprilisi időpontot javasolhatnának neki, de már májusi időpontokat is egyeztettek. Barabás János vezető konzul kérdésünkre elmondta, felkészültek az ügyféláradatra, egyszerre öt ablaknál fogadják majd a kérvényezőket. A főkonzulátus személyzete is bővült, míg korábban két diplomata és két magyar állampolgárságú adminisztratív dolgozó állt a konzulátus szolgálatában, ma négy diplomata és tizenkét adminisztratív dolgozó várja az ügyfeleket. Kolozsváron egyébként az előjegyzést igénylőknek részletes tájékoztatást is adtak, így azt remélik, a legtöbb ügyfél hiánytalan dossziéval jelentkezik majd. Egy ügyfélre 30–35 percet szánnak. „Persze nem zárható ki, hogy olyanok is lesznek, akik előjegyzés nélkül érkeznek a konzulátusra. Megpróbáljuk úgy szervezni a munkát, hogy ha minden szükséges irattal rendelkeznek, őket is kiszolgáljuk” – nyilatkozta Barabás János.

„Az alkalmazottainkkal számítgatjuk, hogy egy-egy ügyfélre mennyi időt kell szánnunk, de a puding próbája az evés. Január 3-án vizsgázik a rendszer.” Ezt már Balogh György csíkszeredai ügyvivő konzul nyilatkozta kérdésünkre. A csíki konzulátuson olyan mértékű volt az érdeklődés, hogy már november végén fel kellett függeszteni az előjegyzéseket. Ott is öt ablaknál indul január elején az ügyfélfogadás, de a konzul reményei szerint még januárban újabb két ablakot nyithatnak. A megnövelt kapacitás azt is jelenti, hogy aki januárban szeretné előjegyeztetni magát, megtörténhet, hogy meglehetősen közeli időpontot javasolnak neki. Csíkban egyébként úgy számolták, egy személy állampolgársági kérvényének a bevételére 45 percet kell szánniuk, ha pedig a kérvényező családostul érkezik, akkor családtagonként további 20 percet kell számolniuk. Balogh György elmondta, megpróbálnak méltányosan eljárni az idős igénylőkkel, azokkal, akik nem várhatnak akármeddig a magyar állampolgárságra. Azt is megjegyezte, nem ragaszkodnak szigorúan a konzuli körzetek tiszteletben tartásához. Fogadják például a Brassó megyei ügyfeleket is, akik hivatalosan a bukaresti konzulátus körzetébe tartoznának. A konzul elképzelhetőnek tartotta, hogy a rendszer pár hónapos bejáratása után kihelyezett konzuli napokat is szerveznek. Ez azt jelenti, hogy egy előre meghirdetett program szerint a konzulátus dolgozója ellátogat a székelyföldi falvakba, hogy helyben is benyújthassák az érdekeltek a kérvényeiket. „Megható az emberek lelkesedése, és az a megértés is, amivel tudomásul veszik, hogy nem tudunk mindenkit azonnal fogadni” – nyilatkozta a csíkszeredai konzul. Január 3-án egyébként az első igénylők Székelyföld elöljárói lesznek. A sajtó jelenlétében nyújtja majd be az állampolgársági kérvényt Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzatának elnöke, Borboly Csaba, Tamás Sándor és Lokodi Emőke, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy polgármestere, Ráduly Róbert és Antal Árpád, valamint a román parlament külügyi bizottságának az elnöke, Korodi Attila.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által létrehozott demokrácia-központokban is segítséget nyújtanak az igénylési dosszié összeállításában. Amint a csíkszeredai konzul kérdésünkre megjegyezte, éppen e napokban készítik fel az ottani demokrácia-központban dolgozókat a feladatra. A határ menti térségben lakóknak, vagy azoknak, akiknek rokonaik, családtagjaik élnek Magyarországon, minden bizonnyal könnyebb lesz átruccanni a határon, és egy ottani polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjénél benyújtani az állampolgársági kérelmet.

A létavértesi polgármesteri hivatalban elmondták, náluk nem volt lehetőség arra, hogy az alkalmazottak létszámának a növelésével készüljenek a sajátos feladatra. A Székelyhíddal átellenben fekvő kisvárosban azonban örömmel várják az erdélyieket. „Azt az egyet kérjük, hogy aki nálunk nyújtja be az állampolgársági kérelmet, az lehetőleg az esküt is nálunk tegye majd le” – nyilatkozta Czifráné Dezső Angéla anyakönyvvezető. Magyarázatként hozzátette, ezt azért szeretnék, hogy ne csak a munkából, hanem a felemelő pillanatokból is részesüljenek. Hozzátette, célszerű lesz náluk is előjegyzést kérni, hogy elkerülhető legyen a sorbaállás. Egyelőre a szerdai és a pénteki napokra tervezik az igénylők fogadását, de megpróbálnak rugalmasan igazodni az igényekhez. Az anyakönyvvezető elmondta, máris vannak olyan előjegyzések, amikor egy-egy kisbusznyi vendéget fogadnak. A hivatalban ugyan csak ketten vannak, akik az állampolgársági ügyekkel foglalkozhatnak, de úgy vélik, egy nap alatt húsz személy ügyében képesek lesznek eljárni.

Fontos tudnivalók

Nem kell közjegyzővel hitelesíttetni a hivatalos fordító által lefordított, a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséhez szükséges román dokumentumokat, elég ha a külképviseleteken vagy a magyarországi önkormányzatoknál benyújtandó iratcsomóhoz hiteles fordító által lefordított születési vagy házassági anyakönyvi kivonatokat mellékelnek a magyar állampolgárságot igénylők.

A felmenők házassági anyakönyvi kivonatának a hivatalos fordítására is csak abban az esetben van szüksége az igénylőknek, ha névváltoztatás történt. Tehát ha valaki apai ágon vezeti le magyar származását, s akár déd- vagy ükapáig azonos a családnév, akkor elég a születési anyakönyvi kivonatok fordításával bizonyítani a származást. Anyai ágon azonban már szükséges a házassági anyakönyvi kivonat fordítása is. A felmenő eredeti magyarországi okmányát – ami lehet anyakönyvi kivonat, plébánosi/lelkipásztori igazolás vagy régi magyar okirat, például egykori állampolgársági bizonyítvány, honosítási/visszahonosítási, elbocsátási okirat, névváltoztatási okirat, korabeli magyar katonakönyv, útlevél, személyi igazolvány, munka- vagy cselédkönyv, lakcímbejelentő lap, illetőségi bizonyítvány vagy bármilyen olyan dokumentum, amelyet a magyar állam állított ki – eredetiben kell felmutatni az állampolgárság kérelmezésekor. Ezt a dokumentumot vissza is adják, az erről szóló fénymásolat marad csak az igénylési iratcsomóban.

A dokumentációnak továbbá az allampolgarsag.gov.hu honlapról is letölthető űrlapot kell kitöltve csatolniuk – aláírni azonban a konzulátusi tisztviselő előtt kell az iratcsomó leadásakor –, szükség van egy kézzel írott önéletrajzra, illetve egy igazolványfényképre. Amennyiben a kérelmező házas, özvegy vagy elvált, akkor a családi állapotát igazoló dokumentum hiteles fordítására is szükség van, mivel a honosítási okirattal együtt jár az anyakönyvezési okirat is. A kérelmező ugyanakkor köteles nyilatkozni arról, hogy büntetlen előéletű és nem folyik ellene büntetőeljárás, valamint arról, hogy az elmúlt öt évben elmarasztalta-e valamely bíróság szándékos bűncselekmény miatt. A külföldön élő kérelmezőnek csak az eljáró szerv felhívására kell csatolnia a külföldi lakóhelye szerint illetékes hatóság büntetlenséget tanúsító igazolását. - Bálint Eszter

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés