
Fehéren feketén. A néppárt képviselői szerint a bákói fiatalember tette kimeríti az uszítás fogalmát
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közösség elleni uszításért büntető feljelentést tesz az ellen a Bákó megyei férfi ellen, aki ellen a székelyföldi magyar helységnévtáblák bemázolása miatt csak rongálás gyanújával indított eljárást a rendőrség.
2020. január 06., 20:422020. január 06., 20:42
A párt Lőrincz Árpád udvarhelyszéki elnök által aláírt, hétfőn kiadott közleménye szerint a 30 éves gyanúsított – aki bevallotta, hogy vasárnapra virradó éjszaka fekete festékszóróval bemázolta a magyar feliratokat négy Hargita és egy Maros megyei település kétnyelvű helységnévtábláján –
Az EMNP szerint nem véletlen, hogy rendre büntetlenül maradnak Romániában a magyar közösséget érő támadások. A kommüniké ezek közé sorolta az úzvölgyi hősi katonatemető meggyalázását, Mihai Tudose volt miniszterelnöknek az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat áttételesen akasztással fenyegető két évvel ezelőtti kijelentését és azt az esetet, amikor egy fiatal nő magyar zászlót kísérelt meg felgyújtani Nagyvárad központjában.
– olvasható az EMNP közleményében.
A párt felidézte, hogy az úzvölgyi provokáció ügyében tett ügyészségi feljelentéseire sem kapott választ a román hatóságoktól, mégis kötelességének tartja a magyar feliratok bemázolása miatt is a hatóságokhoz fordulni, hogy világossá tegye: „Romániában állami szintű bűnpártolás és -segédlet mellett virágzik a magyarellenesség”, és a bukaresti politikai elit három évtizeddel a kommunizmus bukása után sem hajlandó jogállami viszonyokat teremteni.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
szóljon hozzá!